2015 évértékelő bejegyzése (már lassan hagyomány, hogy minden év végén összerakok egy ilyet) kicsi lányom betegségének köszönhetően az utolsó pillanatban 2016-ra csúszott. Erős esztendő volt, lássuk, mi minden történt!
Azt hiszem, nem túlzás, ha innen számolom a de facto íróvá válásomat. Ugyan A démon és a papnő már 2014 novemberében megjelent, megspékelve egy könyvbemutatóval és egy karácsonyi dedikálással, de akkor még éppen csak elkezdődött az egész folyamat. A vélemények folyamatos lesése a molyon voltaképpen nem sokban különbözött attól, amikor amatőr éveimben az Imagine-re és a Merengőre érkező kritikákat sasoltam, és ugyan bejártam a könyvesboltokba csak azért, hogy megnézzem, igen, ott a polcon a saját kis művem, de valahogy akkor még teljesen hihetetlennek tűnt, hogy kiadtak. Aztán 2015 lett, és az egész megszokássá vált. Képes lettem elmenni egy könyvesbolt előtt berohanás nélkül, el-elmaradoztam a molyról (azért odafigyelek ám, de mostanában már inkább csak egy-két havonta nézek fel), hozzászoktam, hogy dedikáljak, és úgy általában az egész megjelenés-dolog valahogy a mindennapok része lett.
Persze, mire észbe kaphattam volna, jött a hír, hogy jelöltek a II. Magyar Könyvek Viadalán az év elsőkönyves debütálója kategóriában. Eleinte csak pislogtam, majd gyorsan fogadtam Rácz-Stefán Tibor kollégával, hogy á, úgysem kerülök a legjobb ötbe – ehhez képest jelentős többséggel megnyertem a kategóriát, ez pedig egy csúnyára sikerült, de legalább ehető sajttortát eredményezett Tibinek. (Privátban szívesen megírom, milyen sajtból ne csináljátok, nyilvánosan nem rontanám a cég hírét, mert egyébként nagyon szeretem a termékeiket. :D)
Év elején az is kiderült, hogy képes vagyok duplázni. Tudjátok, azt mondják, mindenkiben van egy stand-up előadás, a kérdés az, ki tud akkor is vicces lenni, amikor másodszor, új műsorral kell a nézők elé állnia. Kicsit ezt éreztem igazolódni, amikor pozitív lektori értékelést kaptam a kiadótól az azóta már meg is jelent Karvalyszárnyon kéziratára. Májusban láttunk neki a szerkesztésnek Kozma Rékával, akivel pillanatok alatt sikerült egymásra hangolódnunk, és egy nagyon intenzív, roppant kreatív és egészében véve meglehetősen élvezetes hónapot töltöttünk a kézirat tökéletesítésével. Olyan sokat tanultam ebben az egy hónapban, hogy a nyitójelenet kivételével gyakorlatilag ki is hajítottam mindazt, ami addigra elkészült a folytatásból, de aggodalomra semmi ok, újraírva nagyságrendekkel jobban sikerültek azok a részek.
A szerkesztős májust szép keretbe foglalta a két nagy könyves esemény: az első könyvfesztivál és könyvhét, amin íróként vettem részt. Előbbin főleg az íróbarátokkal való találkozás, beszélgetés (ekkor ettük meg azt a bizonyos sajttortát is) és általában az egész légkör volt emlékezetes, míg az utóbbin a veszett meleg mellett J. Goldenlane és Dragomán György aláírásának a megszerzése. Remek alkalmak ezek, fárasztóak, de nagyon fel is töltik az embert, igyekszem idén is eljutni mindkettőre.
Szintén a legnagyobb nyári melegben volt szerencsém interjút adni a Civil Rádiónak, ahol felolvastam A démon és a papnőből, és már karvalyékat is érintettük. A felvétel azóta is meghallgatható a YouTube-on.
Ha pedig nyár, akkor borítótervező pályázat. Idén is rengeteg szépséget kaptam tőletek, még ha a végső borító kiválasztása kacifántosra is sikerült. Veletek együtt vártam a győztest, és bár végül nem azok közül került ki, akiket választottam, úgy hiszem, semmi okom a panaszra. Mi több, ha megnézitek, a blog azóta véglegessé vált dizájnja épp Kocsondi Nelli egyik tervén alapul. Itt is megköszönném még egyszer minden résztvevőnek a színvonalas munkáját!
Az év vége aztán már nagyon sokban a Karvalyszárnyon megjelenéséről szólt. Mire észbe kaptam, kétkötetes szerző lettem. Ugyan a bemutatóról azóta se sikerült bejegyzést írnom (mások szerencsére megtették helyettem), de életre szóló élmény volt, ráadásul fogalmam sem volt róla, hogy ennyien kíváncsiak rám. Az évet a Karvalyszárnyon blogturnéja zárta, amiről viszont jóval valószínűbb, hogy írok még majd egy összefoglaló bejegyzést – a vélemények annyira egyöntetűen pozitívak, hogy kezdek aggódni, tudok-e méltó folytatást írni Calináéknak. Azt az egyet mindenesetre megígérem, hogy szívvel-lélekkel, lelkiismeretesen próbálkozom.
Azt, hogy 2016-ban megérkezik-e ez a bizonyos folytatás, egyelőre még csak találgatni sem szeretném. Magánemberként is változik az életem, kislányom óvodába megy (ment volna már tegnap, ha nem betegedett volna meg), így visszatérek a munka porondjára, és igyekszem úgy alakítani a mindennapokat, hogy azért az írásra is jusson minél több idő. Elismerem a határidők hasznosságát, ugyanakkor arra törekszem, hogy a lehető legszínvonalasabb kéziratot adjam ki a kezemből, így inkább nem ígérek semmit, de dolgozom Zurvanék további kalandjain, aztán pedig megannyi más regényen majd – azt az egyet biztosan tudom, hogy szeretnék már idén belevágni a következőbe. Nektek pedig köszönöm, hogy olvastok, buzdítotok, velem vagytok – maradjatok a közelben 2016-ban is! 🙂
Kae Westa világa 