(J)ókor

Tudjátok, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni a terveimet, de talán még emlékeztek, hogy nemrégiben a TAI kapcsán utalgattam egy új vonulatra, amivel szívesen foglalkoznék. A Szönza eddig felkerült fejezetei elég jó hintek lehetnek ezzel kapcsolatban: a középkori fantasy környezet helyett az ókori(as) kezdte izgatni a fantáziámat. Úgy érzem, rengeteg kijátszható tér van arrafelé, és ha belegondoltok, nem is Esconquin az első próbálkozásom, hiszen Nuarád is egy ezeregyéjszakás hangulatú birodalom tiránja (csak jussak már el oda is). Történelmi ismereteim erősen megkopottak, de bőségesen van időm felfrissíteni őket SSZ és a trilógiazáró (meg talán Korona) megírása közben, illetve máris vannak ötletcsíráim, hogy merre indulnék. Tegnap például azon gondolkodtam, melyik részei működhetnének az eredendően űrfantasy/űropera jelleggel indult Királyoknak ókorba helyezve, és meglepően sok mindent ki lehetne hozni belőle – talán még többet is, mint az eredeti koncepcióból.

Most egyelőre persze Karvalyék javítgatásával foglalkozom, meg töltögetem fel a Szönzát. Alkalomadtán ezekről is beszélek bővebben, ha van rá igény. 🙂

Sneak peek

Ahogy anno Nuarédékból, most íme egy első falat a TAI-s történetből is (mostantól “escon” fedőnéven fut, a címe pedig Szönza). A különbség az, hogy május elsejétől ezzel a történettel tényleg meg is lehet ismerkedni, hiánytalanul és minden tekintetben úgy, ahogyan azt már megszoktátok. Ízelítőnek pedig a legeleje:

“A barbárok hiába próbáltak ellenállni. A járvány megtörte a testüket, megapasztotta létszámukat. Megmaradt férfiaik gyorsan és kevés áldozat árán hullottak el a harmadik hadtest lándzsahegyein és kardélein – a bevehetetlennek hitt sánckapuk még alkonyat előtt megnyíltak Esconquin harcosai előtt.

Senki nem dacolhatott hosszasan a Hadvezérrel.

Ruwain, mint mindig, az első sorban küzdött. Fontos volt, hogy lássák: a katonák, az ellenfél, az apja – a Hadvezér fiának lenni önmagában is épp elég terhet jelentett – és legfőképpen két lándzsafivére, akiknek, ha kimondatlanul is, de ő állított példát. Egységbe fogta az okos, taktikus Noldurant és a szenvtelenül harcoló Ilmoriszt, és lendületével ellenállhatatlanná tette hármasukat.

Legalábbis mostanáig. Többé nem lesz így. Hiába győztek nagy fölénnyel, Nolduran elesett; amikor Ruwain rábukkant a harctéren heverők között, még eszméletén volt, és a kezével próbálta bent tartani a zsigereit. Csak a szemével kellett kérnie, lándzsafivére máris megadta neki a kegyelemdöfést, aztán káromkodva becsörtetett a faluba, hogy legyilkolja az életben maradottakat, és kifossza az útjába eső kunyhóikat. Fegyvert akart zsákmányolni, amit trófea gyanánt hazaküldhetett, és nőt, akinek a puhasága talán egy kis időre kiűzi a tudatából Nolduran kegyes halálért esdeklő pillantását.”

 

Adni is, kapni is, avagy lehull a fátyol a TAI-ról

Eredendően arra számítottam, hogy mondok pár kedves szót az ajándéknovellámról, aztán lelkesen és izgatottan rátérek arra, amit én írtam. Ehhez képest a mai napom sokkal inkább az ajándékaim bűvöletében telt. A többes szám szándékos, mert egy incifinci novellánál jóval többet kaptam. De lássuk sorjában!

Először is, a kéréseim. A hetes számú blokk volt az enyém, sorrendben a három vállalható ötlet:

1. Értelmezd újra a “fiúruhába öltözött lány” klisét! Kifejezetten depresszív hangulatú történetet szeretnék, amelyben a férfinek álcázott lány főszereplő szeretné magát leleplezni, de nem teheti és/vagy nem sikerül neki. A helyszín: egy kalózhajó. Kérlek, mellőzd a megszokott sablonokat, hozz valami újat! A novella végén legyen feloldás, de nem egyértelmű hepiend. Kötelező kellék továbbá egy sármos, de gátlástalan kapitány, néhány cápa és egy pálmafákkal teli, csak látszólag idilli sziget, ahol a hősnőt igazi sokk éri. E/3-as narrációt kérek, ha váltott szemszöget szeretnél, akkor a kapitányé legyen a másik, de a lányéval is beérem. Ha romantikát is viszel bele, az semmiképp ne slash legyen!
2. A kísértet kísért. Gyakran az arra legalkalmatlanabb helyen. Az egyetlen, aki az útjába állhat, egy szkizofrén ápolt…
A novella története csupán díszlet, keret a szkizofrén szereplő minél teljesebb bemutatásához. Hátborzongató, de nem horrorisztikus történetet kérek, minél bizarrabb csattanóval. A kutatómunka kiemelten fontos: hihető, alaposan kidolgozott és reális szkizofrén betegről szeretnék olvasni, nem hasraütéses alapon és nem wikipédia-ízűen. Mindenképp súlyos beteg legyen, külön örülnék neki, ha a hebefrén altípust választanád, de ha másikkal jobban tudsz dolgozni, ám legyen. Ebben a történetben semmiképp nem fér el a romantika.
3. Nelian jófiú, de rossz ügyet szolgál. Surak épp az ellentéte: a lelke sötét, de képességeit jó célokra használja. Omira az egyikük menyasszonya, de a másikat szereti. Hárman kénytelenek összedolgozni egy mindannyiukat érintő ügyben, amelynek központjában egy leszokóban lévő, dohányos postás, egy szerelmes isten, egy gyerekkori félelem és egy szenvedélyes csókjelenet áll. A feladat megoldódik, de hármuk közül ketten belehalnak. Mindentudó narrációt kérek, ne legyen egyértelmű, ki marad életben! A történet scifitől westernig bármi lehet, az sem hátrány, ha a szereplők nem hétköznapi emberek.

Igen, a hármas egy katyvasz, a kettes meg nehééééz… Tudniillik leginkább az elsőt szerettem volna. Erre érzett rá és happolta is el villámgyorsan a kéréseimet az a Cold Russel, akire titkon nagyon is számítottam, lévén az Assassin’s Creed 4 nagy közös szenvedélyünk (enyém inkább, erre szeret rámutatni, én meg nem tagadom). 🙂 Meg egyáltalán, szeretem azt, ahogyan ír, az ötleteit, a humorát (bár a kérés nem volt kifejezetten kacagtató), szóval reméltem, hogy bejön neki, amit kitaláltam (és amint azt sejtettem, sokan azonnal rá is jöttek, hogy ez csak nekem juthatott eszembe). Amit pedig Russeltől kaptam, az túlmegy mindenen. Magával a történettel ugyan még egy darabig nem köthettek ismeretséget, cserébe viszont mutatom, mi az, amitől szemem-szám elállt és a bkv-n pityeregtem el magam: Adelia történetének ficblogja, amit oldalsávba is ki fogok tenni, amint a WordPress hajlandó lesz együttműködni. Szóval, Russel drága, itt is nagyon-nagyon szépen köszönöm! ❤

Másodszor, a kéréshármas, ami viszont engem csípett fülön:

1. Egy olyan történetet kérek, ahol az alapkonfliktust az jelenti, hogy két harcos egy csata után ugyanazt a nőt választja magának hadizsákmánynak. A három szereplő közül egyiknek se legyen közömbös a másik, de hogy milyen szálak fűződnek közöttük, azt rád bízom (lehetőleg ne legyen a történetben homoszexuális szál). A konfliktus ne valamelyikük halálával oldódjon meg.
2. Egy gyerek felkeveredik otthon a padlásra (vagy le a pincébe), és ott olyasmit talál, ami visszavonhatatlanul kitágítja az általa ismert valóság határait. Ez az új ismeret egyszerre befolyásolja az életét pozitívan és negatívan. Örülnék, ha ez a személyiségét befolyásoló (vagy torzító) hatás szép fokozatosan lenne bemutatva, akár sok év távlatában is.
3. Háborús történetet kérek, ami második világháborús vagy annál modernebb korban és hadviselés mellett játszódik (akár a távoli jövőben, űrben stb.). Szerepeljen benne árulás, bajtársiasság és gyávaság is. Örülnék, ha legalább egy kicsit minden főbb szereplővel együtt tudna érezni az olvasó.

Hősfantasy-lehetőség? Érzelmi tobzódás? Ide vele! Lecsaptam rá, mint a támadó Ráha-madár (Ki emlékszik? :D), meg is nyertem, aztán ahogy telt-múlt az idő, és szaporodtak először az ötletek, majd a sorok és az oldalak, rájöttem, hogy bizony ebből én nem tudok novellát írni. A végeredmény egy ötvenoldalas kisregény (az összehasonlítás kedvéért: dépé is, karvalyék is százkilencven körül voltak), ami ötvözi az egyes és a kettes kérést, és ami május elsejétől kerül fel majd az Imagine-re – részletekben, ahogy arról már beszéltem. Igen, tudom, hogy az még odébb lesz, ezért azt találtam ki, hogy néhány naponta elárulok valamit a történetről, a szereplőkről, esetleg a megírásról, amíg el nem kezdődik a feltöltés. Egy biztos: az idei TAI minden tekintetben messze túlszárnyalta a tavalyit. Aki pedig jövő ilyenkor szeretne magának egy Kae-történetet (nem merem azt mondani, hogy novellát^^), az jöjjön, csatlakozzon, és kérjen valamit, amiből klassz romantikus hősfantasyt lehet írni. 😀

Visszapislogó

Megint elszaladt egy év, és tényleg úgy is érzem, hogy repült… Méghozzá Karvalyszárnyon, de erre majd mindjárt rátérek. 🙂 Ha már tavaly írtam évösszegzést így mindennek a végére, csinálok egyet most is, bár ez azt hiszem, rövidebb lesz.

Hárompólusú év volt, azt hiszem, mert idén sajnos az írósuliból az én csoportomnak (ahogy egymás közt hívjuk, az első fészekaljnak) nem jutott – de jövő héttől elvileg toljuk a párbeszéd kurzust. Remélem, lesz olyan jó, mint a leírás volt, bár a léc roppant magas. A pólusok pedig, amikre az évem épült: karvalyék, az Aranymosás – és persze mindenekelőtt az a pöttöm pici lány, aki háromhetesen lépte át a 2013-as év küszöbét, és lám, most már egyéves nagy nőként fog áttrappolni 2014-be, felszerelkezve a világ legjobb apjával és bátyjával (akik nem mellesleg a világ legjobb férje és fia címet is bitorolják). Persze, az év második felét elvitték a betegségek, reméljük, jövőre elkerülnek. Most is kehes itthon mindenki. De maradjunk csak az írós témáknál. 🙂

Karvalyékról tudjátok a lényeget: hogy dépét kipihenő szájdprojektnek indultak, mégis rendes nagyregénnyé nőtték ki magukat.  Hogy a szívemhez nőttek, a markukba zártak, nem eresztenek azóta sem – főleg ugye zord-mogorva, makacs kapitányom. Tudjátok, hogy jön a folytatás, a Snaukaszív, bár összcsaládi betegségeink miatt nem haladtam úgy vele, ahogyan szerettem volna, de sebaj, mindjárt belevetem magam január örömére. És páran talán arra is emlékeztek, hogy tervben van a harmadik rész a pikáns páros, Arinka és Vare narrációjával. (Calina, szegény, kimaradt az interjúalanyok közül – készül, csak nem értem a végére -, de cserébe jól összeátkoztam Shastorral – amit végül annyira egyikük sem bánt. :P)

Az Aranymosásról megint nem kell sokat mondanom. Velem rágtátok újra a javított kéziratot, velem izgultatok az első, pozitív és főleg a második, e-bookra ajánló lektori idején, meg persze az aztán következő hosszú csendben is, amíg a döntésre vártunk. Itt voltatok, amikor kiderült, hogy országos terjesztés meg rendes, nagy példányszám lesz belőle, vagyis valóra vált a merész álom: kiadott szerző leszek, az amatőr helyett a kezdő ligába avanzsálva. Köszönöm mindenkinek, akinek így vagy úgy része volt benne, nagyon izgatottan várom a szerkesztést, a borítótervezést – és hajaj, még egy rendes írói névre is szükségem lesz, bár az fix, hogy Kae maradok, csak legyen hozzá egy rendes vezetéknév is. 😀

Volt aztán egy belekapásom a NaNoWriMóba is – koncepcióváltásnak köszönhetően ebben nem jutottam addig, amíg szerettem volna, de így is összebarátkoztam egy leendő új főhőssel, Nuaráddal, aki az Esszurán Birodalom fiatal uralkodója, és a történet kezdetén veszíti el legendás szerencséjét, ami fogantatásától kísérte. Régi betegségem köszöntött be: kisregényt akartam írni róla, de rájöttem, hogy ő meg a köré épült világ is inkább normál terjedelmet szeretne, szóval jelen formájában inkább félbehagytam. Idővel többet is mesélek majd róla meg a lányról, aki a megszólalásig hasonlít Nuarád menyasszonyára, illetve harmadik társukról, aki sokban emlékeztet majd a koronás Démorenre. (És ha már Moren, a Korona sorsa még függőben, de mivel nem tudok Dyrée nélkül élni, egyszer úgyis megírom. :D)

És bár az írósuli 2014-re csúszott, azért nem maradtam tanulnivaló nélkül. Az év egyik legnagyobb élménye volt a Future of Storytelling MOOC, olvasmányaim közül pedig Ansen Dibell Plotja, amelyből rengeteget tanultam a dramaturgiáról (köztünk szólva, rám is fért). Néhány honlapon is remek dolgokat találtam: a megújult boncnokon, a tvtropes.org-on, egyik-másik világteremtéssel foglalkozó angol szájton és a barátok-írótársak blogjain, amelyeket még mindig megtaláltok a legördülő menüben (tipp: bal oldalt fent a három vízszintes csíkra kell nyomni, és rendesen görgetni lefelé – de elvileg az is működik, ha simán kattintotok a bal oldali narancssárga sávra). Továbbra is hiszek abban, hogy az írásnak csak folyamatos fejlődés mellett van értelme, szóval hajrá, tanuljatok, képezzétek magatokat, tele a net anyagokkal – mellette pedig bétáztassatok, bétázzatok, olvassátok egymást is, mert ez az út visz felfelé.

Köszönettel megint számtalan embernek tartozom. Jimnek és a többieknek (tudjátok, kik vagytok <3), akik iszonyú sok észrevétellel és tanáccsal segítettétek karvalyékat, az SFmag stábjának, akik idén is tanácsaikkal halmoztak el bennünket a III. fantasztikus kéziratok éjszakáján, mindazoknak, akik ismerve vagy ismeretlenül végigdrukkolták értem-értünk az Aranymosást, és persze mindenkinek, aki most ezt a bejegyzést olvassa. Kívánok mindannyiótoknak írásban-olvasásban gazdag, nagyon szép 2014-et! Odaát találkozunk!

Elsodorva

Akik régóta követik a blogot, emlékezhetnek, hogy eleinte egész szép számban készültek bejegyzések “fősodor” címkével. Mi több, Mortua és Valian története (aka leendő első kiadott regényem) is tulajdonképpen előtörténetnek indult, a nagy egész részének, akárcsak anno a Királyok a még sci-fisebb múlt-vonulattal. Az utóbbi időben azonban megfogytak ezek a bejegyzések – mi több, lassan két éve létrehoztam egy rejtett blogot, ahol rendszerezni kezdtem, mit lehetne megmenteni és mit kell feltétlen átalakítani, és hát… azt sem nagyon nyitottam meg az idén. Pedig biztosan emlékeztek Emerald válaszaira a százkérdésesben, Rerynia és Arcsi szépen induló románcára, ami tulajdonképpen olvasói nyomásra kezdett kialakulni, Szelram is sokakban hagyott mély nyomot, sőt, az Aranymosásra kikerült istenes novellám is szép sikert aratott… Mégis, ha áttekintem jelenlegi és jövőbeni terveimet, a “fősodor” nem szerepel közöttük. Még az az igényem is megszűnt, hogy az egyes világok köthetőek legyenek egymáshoz és a nagy egészhez – karvalyékat még épp be tudom szuszakolni, de Nuarádéknál már fel sem merült bennem, hogy fősodorkompatibilissé kéne tennem a világot vagy a történetet.

Ez nem jelenti, hogy mostantól teljesen el is vetettem az egészet. Viszont szólni akartam, hogy jelenleg ez a tendencia. Lehet, hogy egyszer még visszanyúlok az alapokhoz, de nem mostanában tervezem. Ha mégis alakul majd valami, azt úgyis jelzem.

Addig viszont nézzetek be IDE, ugyanis felkérést kaptam egy interjúra, a bejegyzésben megtaláljátok! Érdemes az egészet elolvasni, mindannyiunknak hasznos gondolatokat tartalmaz.

Dili

Az jutott eszembe, milyen remek kis hármas crossovert lehetne csinálni saját történeteimből, ha mondjuk megfognám a három szerelmespáromat, és összekeverve átdobálnám őket egymás világába, aztán jussanak haza, ahogy tudnak. Calina meg Nuarád még egész jól ellenne a szellemekkel meg a Koronásokkal, és valami azt súgja, Valian is elboldogulna a Karvalyok táborában, még ha közben illene is vigyáznia Athiára, akinek a szüzessége nyilván felkeltené Reynir érdeklődését… De el tudjátok képzelni, mennyire egymás idegeire menne Mortua és Zurvan, miközben óriási Ráha-madarak köröznek a fejük felett? 😀 😀 😀

Felütés

“Nyárutó havának harmadik napján, mindössze három héttel a huszadik névnapja előtt Nuarád ar-Ráha – az Esszurán Birodalom harminchetedik tiránja – horgas karmok érintésére ébredt meztelen hasán.

– Hagyj már, Khea! – nyögött fel, amikor a madár ránehezedett, és megpróbálta letaszítani magáról a tollas testet. Aztán majdnem megugrott fektében: a válaszként érkező vijjogás rekedt volt és idegen. Mire kinyitotta a szemét, már tudta, hogy a hasán ülő Ráha-madár nem szeretett Kheája. Arra viszont nem számított, hogy a barna tollas nyak mögött – hálóterme aranydíszes mennyezete helyett – a felhőfútta kék eget pillantja meg, ráadásul sokkal közelebbről, mint szeretné. Gondolkodni azonban nem maradt ideje: a Ráha-madár előrevágott, akár a kobra.

Nuarád félrerántotta a fejét. A férfitenyér hosszú csőr éppen csak elvétette a szemét, bár az arcába maró fájdalomtól először azt hitte, eltalálta. Mintha egyenesen a csontját ütötték volna meg, talán körömnyivel a szeme alatt, bőrt és húst egyként végighasítva, majdnem a füléig. Meleg áradat öntötte el az arcát, a Ráha-madár pedig véresen húzta vissza a csőrét. Nuarád felüvöltött, és vergődni kezdett, mindhiába: a rátelepedő súly nem engedte mozdulni.”

Az Imagine meg én

Nem tagadom, a bejegyzés ihletői azok a kérdések, amelyeket az utóbbi egy-két napban kaptam, azóta, hogy a szemfülesek kiszúrhatták, már nem zöld a nevem a fórumon, és múlt időben beszélek az adminkodásról. Igen, abbahagytam, most nem bizonytalan időre, mint szülés után, hanem úgy néz ki, végleg. A két kérdés, ami leggyakrabban felmerül, a miért és a miért most.

A válasz két tényezőből áll össze. Az egyik, hogy merülök. Úgy érzem, az évek alatt nagyon sokat kaptam az Imagine-től, de legjobb tudásom szerint viszonoztam is. Mindig komolyan vettem a feladatomat, és akkor egyszer, amikor szünetet tartottam (újszülött mellett, szerintem érthető), a kiváltságokról is lemondtam arra az időre, nemcsak a tennivalókról. Viszont ez az utóbbi időben azt is jelentette, hogy elfáradtam. Csináltam ugyanúgy, de egy újabb nagy dobásra már nem maradt energiám. Igazából a rendszeres, sok kicsire is alig.

A másik tényező az idő. Csak az eddigi két bekezdés megírása alatt (nem túlzok) négyszer ugrottam fel tankként közlekedő és minden tilalmas dolgot megtaláló tizenegy hónaposomhoz, aki jelenleg az ölemben ül és minden második szóba beleüt, amit begépelek. A saját dolgaimra is iszonyú kevés időm marad mellette, és ennyi év után most már azokkal is komolyabban szeretnék foglalkozni.

A miért mostra a válasz pilléresben keresendő. Pontosabban abban, hogy elszántam magam a fokozott novemberi írós aktivitásra. Meg akarok ritkulni a neten, mert nem kevés időt felemészt az is. Azon már gondolkodtam egy ideje, hogy a fenti okokból otthagyom az adminkodást, és ha már egyébként is jön ez a novemberi kör, logikus volt, hogy éppen most tegyem.

(A harmadik bekezdés eleje óta egyébként tisztába tettem a lányomat, kivettem a szájából a bátyja cipőjét, megtízóraiztattam a fiamat, aki múlt héten betegség, most meg oviszünet miatt van itthon, eszembe jutott a húsz perccel ezelőtt bekészített teafilterem, és épp másznak a lábamra.)

Tudom, hogy lehetne ezt máshogyan is: hátrasorolva, amikor-épp-kedvem-tartja, a többiek nyakába lőcsölve, miközben sorozatot nézek vagy akár írok, de ehhez nekem nincs gyomrom. Úgy gondolom, ütőképes csapatot hagyok hátra, akikben ott a potenciál, hogy naggyá tegyék az oldalt, és ehhez nem szorulnak a segítségemre. Messzire persze nem megyek: a fórumon éppúgy megtaláltok, mint ahogyan pilléres is elérhető lesz majd, amint feltölthető állapotba kerül.

Gondolom, lesznek, akik úgy vélik (remélem, minél kevesebben), most, hogy kiadott szerző leszek, már derogál az amatőr közösségekben való részvétel. Erre csak egyet tudok mondani: hiszem, hogy az idő az ellenkezőjét igazolja majd. Az Imagine szívügyem, mindig az volt, az is marad. De most egy kicsit nekem is szükségem van magamra.