Tíz érdekesség a Snaukaszívről

Bár azóta már újabb regényen dolgozom (és facebookon szorgalmasan kérdezgetem is, hogy szerintetek ez vagy az a név milyen egyéniséget takarhat a szereplők közül), azért a Snaukaszív is ott van a gondolataim között. Tegnap is belelapoztam egy kicsit, akkor jutott eszembe, hogy megosztok veletek néhány izgalmas apróságot, ami azért mégsem lövi le a regény sztoriját. Lássuk!

  1. A történet központi témája a változás. A főbb szereplők mindegyikének alapvető változás áll be az életében, ami után nem tudják, vagy nem akarják úgy folytatni, ahogyan addig éltek. Leginkább azt nézhetjük végig, ki hogyan indul új útra, és ott mi vár rá.

  1. A Karvalyszárnyon két részből állt (Bartillia után, Graingem alatt). A Snaukaszív háromra oszlik el, ezek cím szerint: A tűeső, Fiak és leányok, illetve A báró és a királyné.

  1. Mint a fentiekből is látszik: Míg az előző kötetben Fatökű Talagart, Angarossa királyát ismertük meg, most Riil uralkodójának feleségéhez, Varqirához lesz szerencsénk. A hölgy nem csak első blikkre áll igen távol attól, ahogyan egy királynét elképzelnénk. Ádáz Varqiraként is szokták emlegetni – persze ez semmiség ahhoz képest, hogy egy bizonyos bárónak pedig Asszonygyilkos Yondican a beceneve.
Yondican
Fiatalkori kép őbáróságáról – Lex H. Caulfield alkotása
  1. Shastor és Arinka, no meg a legtöbb Karvaly története lezárult az első kötet lapjain. A csapatból (Calinát nem számítva) Zurvan és Reynir sorsát követjük tovább, rajtuk kívül pedig Vare és Halwena kap szerepet az előző szereplőgárdából. Aggodalomra viszont semmi ok, Riil is bővelkedik érdekes figurákban, akiket a történet végére jól meg lehet szeretni (vagy netán el lehet siratni).

B+
Vare, Calina és Zurvan – Isobel illusztrációja a Karvalyszárnyonhoz
  1. Ha már Reynir: felcserünk ezúttal hazai terepre téved, de ennek nem mindig örül, őneki pedig mondhatjuk, hogy sehol sem örülnek. Viselt dolgai rendre utolérik, legyen szó akár arról, ahogyan a saját családjával bánt, akár arról, ahogyan másokéval.

  1. Senkiföldi Tryster, a riili pusztaság önjelölt haramiabárója az egyik olyan ember, akinek jobban járna, ha sosem kerülne a szeme elé. Annak ellenére, hogy két (már meghalt) feleségétől hét gyereke született, akik közül öt él, virul és szerepel a regényben, Tryster egyáltalán nem az a kedélyes családapa, aki kellemesebb körülmények esetén lehetne.

Tryster
Senkiföldi Tryster – Kéri Dorina Beáta portréja
  1. Riil nemesei között egy egészen speciális formája dívik a magázódásnak: férfi tegez férfit, nő tegez nőt, férfiak és nők viszont önözik egymást, akkor is, ha egész közeli rokonok.

– Nem volt se több, se más célom, mint hogy méltóságoddal találkozzam, báró – jelentette ki végül a lány. – Hogy feltegyem önnek ezt az egyetlen kérdést, és hogy emlékeztessem rá: még ha a jegyességünk véget is ért, az ellenségünk közös. Ott, ahonnan én jövök, ez többnyire elég egy szövetséghez.
– Ott, ahonnan ön jön, és ahol a szövetséget zsoldosok mérik kialkudott sarcban, elhiszem, hogy elég. – Yondican hangja nem enyhült, fanyar volt és rendreutasító. – Az ellenségem az enyém, grófnő, és az, hogy önök sajnálatos módon az útjába kerültek, még nem tesz bennünket szövetségesekké.

  1. Nem a snauka az egyetlen állat, ami felbukkan a riili Senkiföldjén, bár persze belőlük sem lesz hiány. Találkozunk viszont még rájuk vadászó kígyászölyvvel és jó néhány zsiványmadárral is – utóbbiaknak is egy létező állat, a kea volt az alapja.

  1. Természetesen a rengeteg kígyó jelenléte speciális fegyverek felbukkanásához is vezet, de Calina íjának és Zurvan késeinek is bőségesen jut majd szerep.

  1. Végül talán a legizgalmasabb, de mindenképp legbulvárosabb érdekesség: A Snaukaszív lapjain nem kevesebb, mint négy különböző házassági ajánlatra kerül sor. Szándékosan nem a lánykérés szót használom – hiszek a nemek egyenlőségében, így olyan is történik, amikor a hölgy kéri meg a férfi kezét. Azt nem árulom el, hány igen és hány nem hangzik el válasz gyanánt; lesz ilyen is, meg olyan is, de hogy milyen arányban, az maradjon meglepetés.

 

A gép forog. Ethiro pihen

Egy egész napi (sőt, most már jó néhány heti) feszített munka után tegnap kitettem a pontot felkiáltójelet a Snaukaszív utolsó mondatának végén.

Hogyan tovább?

Sokszor és sokat beszéltem már a munkamódszereimről. Azért veszem elő újra a témát, hogy ne legyenek félreértések.

Kész van-e a Snaukaszív? Igen. És nem.

Kész van abban az értelemben, hogy végigírtam. Befejeztem. Van egy kétszázötvennyolc A/4-es oldal (százhuszonkétezer-négyszáznyolcvannyolc szó, nyolcszázötvenezer-négyszáznyolcvankilenc leütés) hosszúságú kéziratom, aminek van eleje, közepe meg vége. Nem volt kis munka, elhihetitek.

ss

Nincs kész abban az értelemben, hogy ez a szöveg még messze nincs olyan állapotban, amilyenben le akarom adni a kiadónak. Nyers. Darabos. Vagy hatvan oldallal hosszabb, mint amilyennek eredetileg szántam, vagy negyvennel annál is, amilyennek érzésem szerint lennie kéne. Az első harmadáig azt hittem, elég, ha két szereplő szemüvegén át mutatom be az eseményeket, ahogyan a Karvalyszárnyonban is tettem. Ott kiderült, hogy nem, mindenképp kell egy harmadik is, szóval elkezdtem belefűzni – annak tudatában, hogy ezt visszamenőleg is meg kell majd csinálnom a már megírt részeken. Nos, a végére világossá vált, hogy egy negyedikre is szükségem van. (Szerencsére őt könnyű lesz bedolgozni.) És ami az egészben a legszebb: amikor elkezdtem írni, meggyőződésem volt, hogy tudom, ki állt Bartillia ostroma mögött, és miért. Nem ő volt, de mire erre én rájöttem, már megírtam a fele szöveget úgy, mintha ő lett volna.

Ezt és még millió kisebb-nagyobb dolgot mind ki kell javítani – és ez még nem a szerkesztő feladata, hanem az enyém. Szeretem megtisztelni azzal a kiadómat, a szerkesztőmet, a regényemet, önmagamat és igen, elsősorban benneteket, hogy a tőlem telhető legjobb munkát adom le: ettől lesz több a végeredmény, mint amire magamtól képes lennék.

 

Az első fázis ilyenkor mindig a pihentetés. Túl közel van hozzám a történet, a szereplők, a fejemben élő elképzelések arról, minek kellene a papíron szerepelnie: nem látom tisztán, mi az, ami valóban ott szerepel. Vannak döntések, amiket érlelnem kell. Karakterkapcsolatok, amiknek ki kell forrniuk. Ez csupa olyan dolog, aminek csak rosszat tesz, ha sürgetem.

Ezen a nyáron tehát már biztosan nem veszem elő a Snaukaszívet. Hagyom, hogy leülepedjen. Aztán újraolvasom, teliszurkálom a meglátásaimmal, és nekilátok az elejéről. Vágok, bővítek, cserélek, javítok. Ezután kerül el tesztolvasókhoz, akik külső szemmel tudják nézni, és akiknek a véleményében már megtanultam megbízni. Az általuk javasolt módosítások általában már gyorsan megvannak (bár a Karvalyszárnyon javítása során megesett, hogy öt különböző verzióban készült el egy adott jelenet, mire tényleg az lett belőle, amit szerettünk volna). Az így elkészült, véglegesnek szánt szöveg kimegy egy kisebb kontrollcsoportnak. Csak ezután adom le a regényt a kiadónak.

szerju
Ez a sors vár a Snaukaszívre is

Igen, ez egy hosszú folyamat. Úgy főleg, hogy főállás és család mellett csinálom, és a tesztolvasóim sem órabérben segítenek nekem. De ez az, ami már az első három regényemnél is bevált, és ez az, amin keresztül egy érettebb, kiforrottabb regényt tudtok végül a polcra tenni. Nagyon-nagyon kicsi esélyt adok neki, hogy ebből az idén még kézzelfogható könyv legyen – reálisan nézve nem számolok vele, épp amiatt, amit fentebb oly hosszasan fejtegetek. Ha mégis úgy alakulna, ígérem, ti tudjátok meg először.

És hogy mit tervezek addig?

Régi, visszatérő szívfájdalmam, hogy az első és második „draft” közötti időt tipikusan el szoktam vesztegetni. A Napsötét szereplőit például annyira nem tudtam elengedni, hogy nekiálltam velük alternatív jeleneteket írni, többségükben a mi világunkba helyezve (színészhallgató Vrudlával, milliárdos Agrodéval és drogfüggőségből kigyógyult, krav magát oktató Szelihével) – ezekből is van egy jó regénynyi, de természetesen sosem fognak napvilágot látni. Most szándékomban áll egy következő, kiadásra szánt/szánható történetnek szentelni azt az időt, amit Calináék a fiókban töltenek.

Mysterious-Book1
Új “versenyző” a rajtvonalnál. (Kép: Google)

Négy sztoriötlet versengett a megtiszteltetésért, mostanra már letisztult, melyik lesz az, amibe a jövő héten belevágok. Nem tervezem hosszúnak, Snaukáék nem fognak csúszni miatta. Emellett pedig felveszem a fonalát egy csomó olyan tevékenységnek, amik észrevétlenül kikoptak az elmúlt hetekből. Kirándulni fogok. Elviszem a gyerekeimet a Margitszigetre. Olvasok, játszom, filmet nézek. Végre megpucolom az ablakot és kisikálom a fürdőkádat, és néha megengedem magamnak, hogy elszúrjak egy órát felesleges dolgokkal. És természetesen az új történetről is egyre többet mesélek majd – facebookon már elkezdtem csepegtetni vele kapcsolatban bizonyos dolgokat.

És aztán a megfelelő időben jön majd a Snaukaszív. Hisz tudjátok: ennek az évnek ez a legfőbb projektje.