Írós kérdőíves játék

Hozzám is eljutott az írós kérdőíves kihívás, köszönöm a felkérést Buglyó Gergely kollégának (az ő válaszai itt olvashatók). Bár beletelt néhány napba, íme az én műhelytitkaim:

 

  1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?

Regényekben gondolkodom. Persze, írtam már kisregényt, novellát, sőt, verset is, de alapvetően regényterjedelemben tudok kibontakozni. Viszont az utóbbi évek arra is rádöbbentettek, hogy a duológiákat, trilógiákat és hosszabb társaikat nem nekem találták ki. A kintlévőségeimet (Snaukaszív, Homálymély) alkalomadtán még felszámolom (bár a Napsötétet már nem véletlenül fejeztem be úgy, hogy ne igényeljen okvetlen folytatást), de mostantól alapvetően szólókötetekben gondolkozom.

Ó, és persze töméntelen mennyiségű szösszenetet is írtam már, leginkább kiragadott jeleneket soha el nem készülő regényféleségekből. Ezek általában házi használatra készülnek, csak a legközelebbi barátaim látják őket.

  1. Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?

A fantasy a hazai terepem. A téma általában menetközben bomlik ki. Nem vagyok megmondóember, bár a most készülő kéziratomban lesz egy elég erőteljes személyes vonal, és egy ideje gondolkodom már azon is, hogy fantasy köntösbe bújtatom a társadalom különböző aspektusaival kapcsolatos véleményemet. Persze az előtérben ott is egy alkimista háború és néhány dalnok áll majd. 😉

  1. Mióta írsz? Van már kiadott műved?

Amióta az eszemet tudom. Alsó tagozatban már írtam, bár komolyan venni egészen néhány évvel ezelőttig, az első (sfmagos szervezésű) Fantasztikus Kéziratok Éjszakájáig nem mertem. Azóta megjelent három regényem, A démon és a papnő, illetve a Karvalyszárnyon még a Könyvmolyképzőnél, míg a legfrissebb, a Napsötét idén áprilisban már a Delta Visionnél.

  1. Melyik volt a legelső írásod?

Egy vers harmadikban, ha jól emlékszem, az éjszakáról szólt. Versmondó versenyen indultam vele (saját vers kategóriában), bár nem emlékszem, hogy bármiféle helyezést is elértem volna (de persze nem kizárt).

  1. Miért írsz?

Miért veszek levegőt? 🙂 Hát lehet élni anélkül?

A férjem szokta mondani, hogy teljesen más ember lesz belőlem, amikor dolgozom valamin, és ezt nem csak arra érti, hogy ez a bizonyos más ember a legegyszerűbb elintéznivalókat is képes elfelejteni, mint tisztasági csomag az óvodába, de legalább sokat vasal, mert marha jó ötletei szoktak támadni közben.

  1. Hogyan találsz időt az írásra?

Szerkesztőként magamnak osztom be az időmet, a kiadóvezetőm pedig abszolút támogató, ha esetenként az írás miatt odébb tolom a munkát egy picivel. Két kisgyerek mellett még így is zsonglőrködni kell az idővel. Szerencsére a férjemre mindig számíthatok, és már igen jól ismernek egy bizonyos budapesti kávézóban is, ahol egyebek mellett a Napsötét szövegének oroszlánrésze is megíródott.

  1. Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?

A termelékeny reggeleket és az éjszakákat szeretem a legjobban, de igazából mindegy, csak haladjak. A kedvenc kávézómban vagy otthon érzem magam elememben.

  1. Mit szoktál enni vagy inni írás közben?

Képtelen mennyiségű kávé elfogyasztására vagyok képes munka közben. Azt hiszem, sosem késő felfedezni az ember lelke mélyén rejtőző Lorelai Gilmore-t.

  1. Van íráshoz használt dallistád?

Nincs. Magukhoz a regényekhez rendszerint tartozik egy-két hangulatfestő zene (ilyen volt a Napsötétnél a Blind Guardian komplett Nightfall in Middle-Earth albuma is – hiába, nem is próbálom letagadni a szilmarilos kötődést), de az inkább a bkv-n üvöltött a fülembe, megírás közben ritkán hallgatok bármit is. Bár ha visszagondolok, a Karvalyszárnyon legfontosabb csatajelenetét egy böngészős dress up game zenéjére írtam, A démon és a papnőben pedig a Sabaton Unionjára végeztem ki a kedvenc szereplőmet, de ott lelkileg is nagyon kellett a kapaszkodó.

Persze a kávézóban állandóan szól valami (talán egyszer majd elmesélem, mi lett a következménye annak, amikor egyetlenegyszer engedtem egy popslágert beszüremkedni az amúgy teljességgel metálos agyamba), illetve előfordul, hogy zajos társaság ül mellém, és olyankor jó szolgálatot tesz a piros fejhallgatóm. Hasonló esetben legutóbb a Morrowind nevezetű, klasszikus régi Elder Scrolls-játék soundtrackjét és a Dark Moor egyik albumát hallgattam meg, de nem figyeltem oda rájuk, csak szűrőnek kellettek.

  1. Mit gondol a családod, baráti köröd arról, hogy írsz?

A barátaim többsége szintén ír. Vannak köztük lelkes amatőrök, leendő profik és nálam jóval rutinosabb, több kötettel rendelkező szerzők is, ahogy olyan is, akivel gyakorlatilag minden egyszerre történt velünk: kiadás, aztán a második, majd kis különbséggel a harmadik megjelenés is. Persze voltak olyanok is, akik személyes sértésnek vették, hogy sikerült eljutnom idáig, de szerencsére elenyésző kisebbségben. Cserébe olyan is megesett már, hogy dedikáláson egy Pokémon Go-s csapattársam lépett oda gratulálni. (Mystic, ha érdekel valakit.)

Közvetlen családom (a férjem és a gyerekeim) kifejezetten támogatóak, és ezt nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezik. Nem állítom, hogy sosem hangzott el az „Anya, legózunk?” mondat, amikor épp egy bekezdés kellős közepén jártam, de a modern nő élete úgyis csupa multitaszking, nem igaz? 😉

  1. Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?

Mindet, és mindet másért. Amikor lázba hoz egy ötlet, és még keresem hozzá a formát; a döcögős kezdeteket, a beütő flow-t, a haladós napokat, a tesztolvastatást, a kíméletlen hibajavítást, és talán mazochista vagyok, de a szerkesztést is, még ha ez kívülről nem is mindig tűnik így. A Napsötét esetében ehhez még akár a borítóterveztetést is hozzácsaphatjuk – élmény és kalandos utazás volt az egész folyamat, az első ötletcsírától az utolsó nyomdai előkészületig.

  1. Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

Ha épp nem bízom magamban, akkor bármelyik. Egyébként projektje válogatja. Régebben azt válaszoltam ugyanerre a kérdésre, hogy mivel nem vagyok vizuális típus, a helyszínek elképzelése okoz gondot (a leírásokkal már nincs problémám, ha egyszer megvan, mit kell leírnom), de momentán például a narrátorommal vívok elkeseredett csatákat, miközben az eddigi szemszögkaraktereim általában olcsón adták a bőrüket (Vrudlával például első másodperctől kezdve kifejezetten megtaláltuk a közös hangot).

  1. Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?

Asztali gép vagy laptop és Microsoft Word, továbbá hangosan gondolkodáshoz a telefonom hangrögzítője a legfőbb munkaeszközeim. Külön jegyzet-, szösszenet- és regényfájljaim vannak, hozzá kiterjedt könyvtárrendszerem, amit néha átvariálok. Illetve már vettem és eltettem magamnak egy különösen szép füzetet, amibe majd a fent említett alkimistaháborús sztorit fogom elkezdeni egy szép napon, külső helyszínen. Majd egyszer. 🙂

  1. Hogyan lépsz túl az írói válságon?

Jön egy új ötlet, amit egyszerűen nem hagyhatok veszni, bármit is gondoljak aktuálisan a saját képességeimről.

15. Hogyan motiválod magad az írásra?

Ciki, nem ciki, mostanában olyan zenéket hallgatok előtte, mint az Awaken the Giant, az I Walk to My Own Song vagy a Liberty (mindhárom Stratovarius, releváns üzenettel – a bipoláris depresszióval küzdő Timo Tolkki dalai). Ha épp elakadok valahol, jön a séta és a hangrögzítő – ha hangosan kibeszélem magamból a problémát, általában meg is oldódik. Ha pedig minden kötél szakad, írok valami csak a szűk belső körnek szóló cuccot, hogy legalább a szöveggyártó rutin ne fakuljon.

16. Kik azok a szerzők, akik legjobban inspirálnak téged íróként?

J. Goldenlane. Vitán felül. Egyébként a szokásos névsor: Tolkien, Sanderson, Szabó Magda, Dragomán György, tiniéveimben Jókai (hogy mennyire megragadt bennem a „rózsaszínben minden árnyék vérszínű” kinyilatkoztatása, amikor először olvastam az És mégis mozog a földet!), és hogy ne álljunk meg pusztán íróknál, Hansi Kürschtől Chris Bayon át Alice Cooperig és Bruce Dickinsonig számtalan nagyszerű zenész jelentett és jelent inspirációt. De a lista korántsem teljes.

 

  1. Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?

Vicces, de leginkább nem a fent felsorolt szerzők művei. Egy-egy jó könyvnél, netán remekműnél sokkal ösztönzőbb tud lenni egy katasztrofálisan rossz regény. Emlékszem a konkrét pillanatra kamaszkoromból, amikor egy antológia fölött megcsapott az érzés, hogy „a rohadt életbe is, ilyet én is tudok!” 😀 Illetve rengeteget segítettek olyan írástechnikai könyvek, amiknél folyamatosan dolgozott az agyam olvasás közben, és ásta elő a párhuzamokat, megoldásokat, lehetőségeket az aktuális kéziratom kapcsán. A Karvalyszárnyont konkrétan megmentette dramaturgiailag Ansen Dibell Plotja, és az sem véletlen, hogy ha végre hazakerül a saját példányom, Orson Scott Card Characters and Viewpointsát akarom ismét fellapozni következőnek.

  1. Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?

„Merjetek szarok lenni.” Kleinheincz Csillától egy írós kurzuson, ahol egyébként is rengeteget tanultam.

  1. Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?

Hajaj… be kéne fejezni a Homálymélyt, de a feltételes mód nem véletlen. Még az is lehet, hogy egy tök más first draftom lesz kész az év végére (vagy is-is, még nem adtam fel a reményt), és azon kívül is van két olyan ötletem, amibe szívesen belevágnék. Az egyiket magamban csak „weird shit” kifejezéssel aposztrofálom, a másik pedig kivételesen tiniregény lenne egy olyan tabutémával, amit mostanában nemigen láttam feszegetni. De a legfőbb cél: fejlődni, haladni azokban a dolgokban, amiket kitűztem magamnak. Hiszem, hogy három regény ide vagy oda, még nagyon az elején járok az útnak, és a java csak ezután jön.

Ennyi volna. Akiket pedig játékba hívok: J. Goldenlane, Gaura Ágnes, T. R. Salty és Varga Csaba Béla.