Tíz érdekesség a Snaukaszívről

Bár azóta már újabb regényen dolgozom (és facebookon szorgalmasan kérdezgetem is, hogy szerintetek ez vagy az a név milyen egyéniséget takarhat a szereplők közül), azért a Snaukaszív is ott van a gondolataim között. Tegnap is belelapoztam egy kicsit, akkor jutott eszembe, hogy megosztok veletek néhány izgalmas apróságot, ami azért mégsem lövi le a regény sztoriját. Lássuk!

  1. A történet központi témája a változás. A főbb szereplők mindegyikének alapvető változás áll be az életében, ami után nem tudják, vagy nem akarják úgy folytatni, ahogyan addig éltek. Leginkább azt nézhetjük végig, ki hogyan indul új útra, és ott mi vár rá.

  1. A Karvalyszárnyon két részből állt (Bartillia után, Graingem alatt). A Snaukaszív háromra oszlik el, ezek cím szerint: A tűeső, Fiak és leányok, illetve A báró és a királyné.

  1. Mint a fentiekből is látszik: Míg az előző kötetben Fatökű Talagart, Angarossa királyát ismertük meg, most Riil uralkodójának feleségéhez, Varqirához lesz szerencsénk. A hölgy nem csak első blikkre áll igen távol attól, ahogyan egy királynét elképzelnénk. Ádáz Varqiraként is szokták emlegetni – persze ez semmiség ahhoz képest, hogy egy bizonyos bárónak pedig Asszonygyilkos Yondican a beceneve.
Yondican
Fiatalkori kép őbáróságáról – Lex H. Caulfield alkotása
  1. Shastor és Arinka, no meg a legtöbb Karvaly története lezárult az első kötet lapjain. A csapatból (Calinát nem számítva) Zurvan és Reynir sorsát követjük tovább, rajtuk kívül pedig Vare és Halwena kap szerepet az előző szereplőgárdából. Aggodalomra viszont semmi ok, Riil is bővelkedik érdekes figurákban, akiket a történet végére jól meg lehet szeretni (vagy netán el lehet siratni).

B+
Vare, Calina és Zurvan – Isobel illusztrációja a Karvalyszárnyonhoz
  1. Ha már Reynir: felcserünk ezúttal hazai terepre téved, de ennek nem mindig örül, őneki pedig mondhatjuk, hogy sehol sem örülnek. Viselt dolgai rendre utolérik, legyen szó akár arról, ahogyan a saját családjával bánt, akár arról, ahogyan másokéval.

  1. Senkiföldi Tryster, a riili pusztaság önjelölt haramiabárója az egyik olyan ember, akinek jobban járna, ha sosem kerülne a szeme elé. Annak ellenére, hogy két (már meghalt) feleségétől hét gyereke született, akik közül öt él, virul és szerepel a regényben, Tryster egyáltalán nem az a kedélyes családapa, aki kellemesebb körülmények esetén lehetne.

Tryster
Senkiföldi Tryster – Kéri Dorina Beáta portréja
  1. Riil nemesei között egy egészen speciális formája dívik a magázódásnak: férfi tegez férfit, nő tegez nőt, férfiak és nők viszont önözik egymást, akkor is, ha egész közeli rokonok.

– Nem volt se több, se más célom, mint hogy méltóságoddal találkozzam, báró – jelentette ki végül a lány. – Hogy feltegyem önnek ezt az egyetlen kérdést, és hogy emlékeztessem rá: még ha a jegyességünk véget is ért, az ellenségünk közös. Ott, ahonnan én jövök, ez többnyire elég egy szövetséghez.
– Ott, ahonnan ön jön, és ahol a szövetséget zsoldosok mérik kialkudott sarcban, elhiszem, hogy elég. – Yondican hangja nem enyhült, fanyar volt és rendreutasító. – Az ellenségem az enyém, grófnő, és az, hogy önök sajnálatos módon az útjába kerültek, még nem tesz bennünket szövetségesekké.

  1. Nem a snauka az egyetlen állat, ami felbukkan a riili Senkiföldjén, bár persze belőlük sem lesz hiány. Találkozunk viszont még rájuk vadászó kígyászölyvvel és jó néhány zsiványmadárral is – utóbbiaknak is egy létező állat, a kea volt az alapja.

  1. Természetesen a rengeteg kígyó jelenléte speciális fegyverek felbukkanásához is vezet, de Calina íjának és Zurvan késeinek is bőségesen jut majd szerep.

  1. Végül talán a legizgalmasabb, de mindenképp legbulvárosabb érdekesség: A Snaukaszív lapjain nem kevesebb, mint négy különböző házassági ajánlatra kerül sor. Szándékosan nem a lánykérés szót használom – hiszek a nemek egyenlőségében, így olyan is történik, amikor a hölgy kéri meg a férfi kezét. Azt nem árulom el, hány igen és hány nem hangzik el válasz gyanánt; lesz ilyen is, meg olyan is, de hogy milyen arányban, az maradjon meglepetés.

 

Hagyjatok engem békében kurvázni!

Félreértés ne essék, ez nem a szerző kifakadása a jámbor olvasókhoz. Nagyon nem is lehetne, amilyen régen nem jártam erre. Facebookon viszont lelkesen aktívkodom (ha meg a jegyzetes blogomat látnátok, volt ott mostanában egy nap alatt tizennyolc bejegyzés is!), és ott került szóba a “napiZurvan” posztok között, hogy bizony a szőkénk erélyes és igen-igen mocskos szájú közbenjárása kellett ahhoz, hogy Shastor és Arinka között úgy alakulhassanak a dolgok, ahogyan a Karvalyszárnyon lapjain végül is alakultak. Mivel többen jeleztétek buzgó érdeklődéseteket, megmutatom, hogyan is történt a dolog. 🙂

Ifjabb olvasóimat azonban előtte még figyelmeztetném, hogy az alább következő jelenetben bizony csúnya szavak lesznek, nem is kevés, ennek tudatában tessék csak továbbolvasni, haragos szülőket pedig nem rám uszítani. 🙂

Shastor csak akkor nézett fel, amikor Zurvan árnyéka rávetült. Sem szóval, sem egy biccentéssel nem vett tudomást barátja jelenlétéről: tekintete visszacsúszott a falra, keze gépies mozdulattal emelte a szájához a sörös kupát.

– Annyira tudtam, hogy itt leszel. – Zurvan nem ült le, pedig megengedhette volna magának. Siethetett, hallatszott a lélegzetvételén, orrát, fülét megcsípte a kinti hideg. Shastor úgy döntött, ha állni akar, ő aztán nem kínálja hellyel.

– Minden este itt vagyok – mutatott körbe a kocsmán.

– És mi, nézed a falat?

– Számolok.

– Lassan egy hónapja vége az idénynek, mi a francot számolsz te ilyenkor?

Találkozott a tekintetük a kupa fölött. Shastor haragot látott Zurvan szemében, magára, őrá, talán az egész világra. Volt abban valami feszélyező, ahogy a barátja ott állt, ha a táborban vannak, most kérdezett volna rá, mit akar. Csakhogy a táborban sosem kapta meg a szőke hangja ezt az ismeretlen élet.

– Hogy mennyivel járunk jobban, ha nem Graingemben találkozunk tavasszal, hanem Otessum környékén, két héttel korábban. Innen elkésnénk, de van ott egy csapat zsivány, akiket már rég meg sem próbálnak kifüstölni. Nem számítanának ránk, pláne akkor nem, amikor még tiszta hó a vidék. – Megint ivott egy kortyot. – El akarok költözni innen, Zurvan. Két évet adok magunknak, aztán itt hagyom a francba ezt a tetves házat, dőljön össze, költözzön bele Vare, nem érdekel. Előre akarok nézni.

– Remek, menjünk. De addig is… – A szőke megvárta, hogy megint ránézzen, csak aztán folytatta: – Addig is megtehetnél nekem egy szívességet.

– Mondd.

Zurvan hirtelen ült le a szemben lévő székre, lovaglópózban, ahogy szokta. Rákönyökölt a támlájára, fiatal arca keménynek látszott a serkenő borosta alatt.

– Menj haza Arinkához.

Shastor elfintorodott, éppen úgy, mintha üledékes sörrel akarták volna kiszúrni a szemét.

– Arinka nem a feleségem, hogy a szoknyáját őrizzem.

– Nem is őrizni kéne, hanem végre levenni róla.

– Ha valamihez, ehhez semmi közöd.

– Éppenséggel rohadt sok közöm van hozzá – igazította ki a barátja. – És hálás lennék, ha végre hajlandó volnál észrevenni.

Észrevenni? Shastor leeresztette a torkán a kortyot, amit a szájában őrizgetett. Észrevett ő sok mindent, már réges-rég. Látta, hogyan kerüli egymást a lány és a barátja, mióta hazatértek, és hogyan viselkednek egymással, ha mégis egy légtérben kell maradniuk. Korábbi testvérviszonyuk helyébe feszült vibrálás lépett; Arinka gyakran felejtette Zurvan karján kis tenyerét, aztán túl gyorsan kapta el róla, és úgy járt-kelt, mint aki pontosan tudja, hogy mindenhová egy kék szempár kíséri el könnyű lépteit. Vak lett volna, ha nem veszi észre, ostoba, ha tudomást vesz róla.

– Az előbb majdnem megcsókoltam, szóval igenis, kicseszettül közöm van hozzá. – Zurvan elvette előle a kupát, beleszürcsölt, aztán az ingujjába törölte a száját. – Úgyhogy légy szíves, menj haza, mondd meg neki, hogy igenis törődsz vele, aztán keféld meg, és hagyjatok engem békében kurvázni.

Senki másnak nem lett volna joga ehhez a szemrehányáshoz. Neki volt, Shastort mégis ingerültté tette.

– Eszem ágában sincs hozzányúlni. Se most, se máskor, se a te kedvedért, se a sajátomért.

– Mert nem vagy normális. A szemed is kifordul, ha meglátod. Mit kínzod magad is, meg őt is? Mi a sorsért nem lehet rányitni azt a rohadt ajtót, és végre tisztességgel megbaszni?

Ez egyenes volt, egyenesebb is a kelleténél. Shastor belsejét elöntötte a jeges düh. Fagyosan mondta ki, keményen, akár a sziklafa, miközben tudta, hogy amint a végére ér, máris bánni fogja:

– Ugyanazért, amiért apám se baszta meg soha az anyádat.

Csend. Zurvan megmerevedett ültében, csak az ádámcsutkája mozdult, ahogy nagyot, fájdalmasat nyelt. Vagyis tényleg soha nem vett észre semmit… Shastor a jóképű, húszéves zsoldost nézte, akit ott ült vele szemben, a ruganyos gyilkost, a kurvák kedvencét, és a fülig szutykos, éhes szemű kisfiút látta, aki képes volt naphosszat szótlanul ügetni a nyomában. A lelkifurdalás, ahogy várta is, a zsigereibe harapott, fogai kampós tüskeként döftek valahová a bordái alá. Innia kellett még rá, de akkor sem csitult, nem segített rajta más, csakis újabb, nehéz szavak.

– Az ember, ha férfi, nem él vissza egy nő kiszolgáltatottságával. Ő sem tette, és én sem fogom. Soha rosszra nem tanított. Ha kell Arinka, vidd, szavam se lesz ellene.

– De nem kell, baszd meg! Hát hozzád tartozik! – Zurvan úgy túrta hátra a haját, mint aki mindjárt beletép. – Faszom az elveidbe, fogd már fel, hogy szenved!

– Mindent megadok neki, amit tudok.

– Igen? Mikor kérdezted meg utoljára, hogy hogy érzi magát? Hogy mi van a gyerekkel? Észrevetted már, csak egyszer is, hogy milyen rohadt magányos? Nem új ruha meg nagyobb ház kell neki, hanem egy normális emberi szó, amitől nem tehernek érzi magát, méghozzá tőled, nem tőlem!

Shastor úgy érezte magát, mint akinek a fejére öntötték a sörét. Mikor lett Zurvan ilyen éleslátó? A délelőtt jutott eszébe, amikor a Tüskék támadását várták, a nap, amikor Arinka összevarrta a sebet az arcán, aztán a karjába bújt, és kicsókolta a nadrágjából. Kismadár volt, emlékezett rá, sebzett és puha, kétségbeesetten akarta, hogy szeressék, hogy törődjenek vele… Mi a sorsért gondolta, hogy ez jottányit is változott? Arinkának a fián kívül ugyanúgy nincs senkije… A fiún, aki vagy az övé, vagy azé az aljas szemét Varéé. Vajon kövérre hízott már Bartilliában, az urak kenyerén a bátyja?

– Menj már, baszd meg! – Zurvan megint elhúzta előle a kupát, de most nem ivott bele, csak letakarta a tenyerével. – Menj, mielőtt lekésel róla!

Igaza volt. Annyira igaza volt, de mégis… Arinka függ tőle, vagyis nem teheti meg, hogy nemet mond. Erőltesse rá magát? Hogy nézne utána tükörbe? Shastor nyomatékos mozdulattal nyúlt az italáért. Mire lehúzta, már döntött.

– Szóval magányos?

– Indulsz, vagy hozzád vágjak valamit?

– Indulok. – Felállt. A megszokott mozdulatsor furcsának, újnak tetszett. Leakasztotta a szegről apja viharvert köpenyét, fejébe húzta a csuklyát, és még utoljára lenézett a barátjára. – Te?

– Majd. – Zurvan a kupát tologatta az asztallapon. Nem kellett mondania, lerítt róla, hogy az anyjára gondol. Shastor megszorította a vállát, de arra sem nézett fel. A legokosabbnak tűnt szótlanul otthagyni.

Pezsgés

Ha tavaly igaz volt, hogy a megjelenés környékén felpezsdül az élet, most halmozottan az. Péntek óta a boltokban van a Karvalyszárnyon! Róbert Katalin kolléganőtől jött először a híre, ezzel a csodás képpel együtt, ami a Könyvmolyképző Kiadó saját üzletében készült a Westendben:

karv

(Zárójelben súgom meg, azóta már lehet kapni a boltban dedikált példányokat is. :))

Második regényem nemcsak hogy megjelent, de idén is blogturnézik. A Media Addict már le is közölte az első kritikát, amit ezúton is nagyon szépen köszönök (és csak suttogva jegyzem meg, hogy Zurvannak egyenes, szőke, copfba fogott haja van :)). Jövő héten érkezik a következő, ha minden igaz, Facebookon szorgosan linkelgetem majd a különböző állomásokat.

Ha pedig megjelenés, akkor könyvbemutató is! Az alábbi linken olvashatjátok a részleteket, a pontos beosztást, be is jelölhetitek, ha eljöttök az eseményre. Személy szerint mindenkinek nagyon örülök, aki felbukkan, és ezzel azt hiszem, a kollégák is így vannak.

Nincs bemutató dedikálás nélkül, de létezhet dedikálás bemutató nélkül! Azok, akik nem tudnak eljönni, megrendelhetik a kiadótól rajtam keresztül aláírva a regényt. Névre, postacímre (saját vagy pick pack pont), telefonszámra és e-mailre, illetőleg ha más könyvet is rendelnétek mellé (kettőtől ingyenes a házhozszállítás), akkor annak a címére van hozzá szükségem december 10-ig, cserébe a Karvalyszárnyonra 20% kedvezmény él. Részletek szintén Facebookon (november 27-ig kell hozzá legörgetni).

Nemcsak a regény szerepel, hanem én is: a közelmúltban interjúvégre kapott az Aranymosás Irodalmi Magazin, majd az Így neveld a regényedet blog is. De én is meginterjúvoltam borítófestőmet, Nagy Gergelyt, és rövidesen meg fogom szeretett szerkesztőmet, Kozma Rékát is.

Volt továbbá egy nyereményjátékunk, ahol meg lehetett nyerni a regényt. Jövő héten sorsolok, addig is tudjatok róla, hogy a blogturné keretein belül szintén kisorsolnak három Karvalyszárnyont, szóval ott is nyugodtan lehet játszani.

Olvassatok, nyerjetek, és persze gyertek el a bemutatóra! Remélem, minél többetekkel találkozhatunk.

Mostanában

Amíg a dépé szerkesztése el nem kezdődik, karvalyékat tatarozom. Nagyon fura lesz Calinából Mortuába, Shastorból Valianba, Zurvanból Lyrbe és Reynirből Loghorba rázódni vissza, de azért várom már. 🙂 Karvalyéknál akadnak nagy változások, főleg a háttérben, változtak komplett jellemek és motivációk is, de becsszó, jól jönnek ki belőle. Szeretnék már végezni mindkét regénnyel, hogy aztán teljes erőbedobással a Snaukaszívre koncentrálhassak, Yondican báró egyre jobban izgatja a fantáziámat. Meg fogtok ölni. 🙂

Facebookon közben filóztam egy sort a nevem eredetéről, katt katt, ha valakinek újdonság. 🙂 Szokni kell még ezt a “hivatalos szerzői profil” dolgot. 🙂

Csemege: egy kulisszatitok a sok közül

Sokszor és sok helyen elmondtam már, hogy a jegyzeteléshez gyakran segítségül hívom a telefonom hangrögzítőjét. Akár ha hirtelen bevillan egy apró részlet, akár akkor, amikor egy gordiuszi csomót kell alaposan körüljárni – utóbbi esetben veszem a dzsekimet, elindulok az orrom után (általában az utcánk végén – jó messze – található felüljáróra), és beszélek. Hangosan. A telefonba, vagyis nem látszom komplett hülyének. A módszer pedig remekül beválik, már a dépében is így intéztem a dilemmáimat (kezdve azon, hogy tudniillik a Mortuához és Valianhoz csapódó Koronás vajon férfi legyen, vagy nő; azt hiszem, a Team Lyr helyesli a végül megszületett döntést XD). Tippként viszont kevesen lelkesednek érte, a többség arra hivatkozik, hogy fura lenne visszahallgatnia a saját hangját. Jelentem, pik-pakk hozzászokik az ember. Mert persze időnként üríteni kell, leginkább a célnak megfelelő dokumentumba (van, hogy négyet-ötöt is meg kell hozzá nyitni párhuzamosan, de ezen már nem múlik). De megvan a dolognak az a nagy előnye, hogy amikor az érdemi íráshoz érsz, már harmadszor találkozol ugyanazzal az ötlettel, és könnyebben továbbfejleszted vagy épp felülbírálod.

Jelen pillanatban tizenöt hangfájl várakozik a sorára a telefonomon. A legrövidebb nyolc másodperces, a leghosszabb négy perc (ez egyébként átlagosnak számít, a hosszas fejtöréseim szoktak esetenként negyedórásra, húszpercesre nyúlni), karvalyékhoz, snaukához és Rose-ékhoz egyaránt találhatók bennük ötletek. Szó esik fiatal és öreg istenekről, fekete emberről, Zurvan fenekéről harisnyában, Svarioni Yondicanról férji és apai minőségben, és-két szaftosabb dologról is, ami majd SSZ-ből vagy a folytatásából fog csak kiderülni. És itt még nem áll meg a munka.

Visszapislogó

Megint elszaladt egy év, és tényleg úgy is érzem, hogy repült… Méghozzá Karvalyszárnyon, de erre majd mindjárt rátérek. 🙂 Ha már tavaly írtam évösszegzést így mindennek a végére, csinálok egyet most is, bár ez azt hiszem, rövidebb lesz.

Hárompólusú év volt, azt hiszem, mert idén sajnos az írósuliból az én csoportomnak (ahogy egymás közt hívjuk, az első fészekaljnak) nem jutott – de jövő héttől elvileg toljuk a párbeszéd kurzust. Remélem, lesz olyan jó, mint a leírás volt, bár a léc roppant magas. A pólusok pedig, amikre az évem épült: karvalyék, az Aranymosás – és persze mindenekelőtt az a pöttöm pici lány, aki háromhetesen lépte át a 2013-as év küszöbét, és lám, most már egyéves nagy nőként fog áttrappolni 2014-be, felszerelkezve a világ legjobb apjával és bátyjával (akik nem mellesleg a világ legjobb férje és fia címet is bitorolják). Persze, az év második felét elvitték a betegségek, reméljük, jövőre elkerülnek. Most is kehes itthon mindenki. De maradjunk csak az írós témáknál. 🙂

Karvalyékról tudjátok a lényeget: hogy dépét kipihenő szájdprojektnek indultak, mégis rendes nagyregénnyé nőtték ki magukat.  Hogy a szívemhez nőttek, a markukba zártak, nem eresztenek azóta sem – főleg ugye zord-mogorva, makacs kapitányom. Tudjátok, hogy jön a folytatás, a Snaukaszív, bár összcsaládi betegségeink miatt nem haladtam úgy vele, ahogyan szerettem volna, de sebaj, mindjárt belevetem magam január örömére. És páran talán arra is emlékeztek, hogy tervben van a harmadik rész a pikáns páros, Arinka és Vare narrációjával. (Calina, szegény, kimaradt az interjúalanyok közül – készül, csak nem értem a végére -, de cserébe jól összeátkoztam Shastorral – amit végül annyira egyikük sem bánt. :P)

Az Aranymosásról megint nem kell sokat mondanom. Velem rágtátok újra a javított kéziratot, velem izgultatok az első, pozitív és főleg a második, e-bookra ajánló lektori idején, meg persze az aztán következő hosszú csendben is, amíg a döntésre vártunk. Itt voltatok, amikor kiderült, hogy országos terjesztés meg rendes, nagy példányszám lesz belőle, vagyis valóra vált a merész álom: kiadott szerző leszek, az amatőr helyett a kezdő ligába avanzsálva. Köszönöm mindenkinek, akinek így vagy úgy része volt benne, nagyon izgatottan várom a szerkesztést, a borítótervezést – és hajaj, még egy rendes írói névre is szükségem lesz, bár az fix, hogy Kae maradok, csak legyen hozzá egy rendes vezetéknév is. 😀

Volt aztán egy belekapásom a NaNoWriMóba is – koncepcióváltásnak köszönhetően ebben nem jutottam addig, amíg szerettem volna, de így is összebarátkoztam egy leendő új főhőssel, Nuaráddal, aki az Esszurán Birodalom fiatal uralkodója, és a történet kezdetén veszíti el legendás szerencséjét, ami fogantatásától kísérte. Régi betegségem köszöntött be: kisregényt akartam írni róla, de rájöttem, hogy ő meg a köré épült világ is inkább normál terjedelmet szeretne, szóval jelen formájában inkább félbehagytam. Idővel többet is mesélek majd róla meg a lányról, aki a megszólalásig hasonlít Nuarád menyasszonyára, illetve harmadik társukról, aki sokban emlékeztet majd a koronás Démorenre. (És ha már Moren, a Korona sorsa még függőben, de mivel nem tudok Dyrée nélkül élni, egyszer úgyis megírom. :D)

És bár az írósuli 2014-re csúszott, azért nem maradtam tanulnivaló nélkül. Az év egyik legnagyobb élménye volt a Future of Storytelling MOOC, olvasmányaim közül pedig Ansen Dibell Plotja, amelyből rengeteget tanultam a dramaturgiáról (köztünk szólva, rám is fért). Néhány honlapon is remek dolgokat találtam: a megújult boncnokon, a tvtropes.org-on, egyik-másik világteremtéssel foglalkozó angol szájton és a barátok-írótársak blogjain, amelyeket még mindig megtaláltok a legördülő menüben (tipp: bal oldalt fent a három vízszintes csíkra kell nyomni, és rendesen görgetni lefelé – de elvileg az is működik, ha simán kattintotok a bal oldali narancssárga sávra). Továbbra is hiszek abban, hogy az írásnak csak folyamatos fejlődés mellett van értelme, szóval hajrá, tanuljatok, képezzétek magatokat, tele a net anyagokkal – mellette pedig bétáztassatok, bétázzatok, olvassátok egymást is, mert ez az út visz felfelé.

Köszönettel megint számtalan embernek tartozom. Jimnek és a többieknek (tudjátok, kik vagytok <3), akik iszonyú sok észrevétellel és tanáccsal segítettétek karvalyékat, az SFmag stábjának, akik idén is tanácsaikkal halmoztak el bennünket a III. fantasztikus kéziratok éjszakáján, mindazoknak, akik ismerve vagy ismeretlenül végigdrukkolták értem-értünk az Aranymosást, és persze mindenkinek, aki most ezt a bejegyzést olvassa. Kívánok mindannyiótoknak írásban-olvasásban gazdag, nagyon szép 2014-et! Odaát találkozunk!

Dili

Az jutott eszembe, milyen remek kis hármas crossovert lehetne csinálni saját történeteimből, ha mondjuk megfognám a három szerelmespáromat, és összekeverve átdobálnám őket egymás világába, aztán jussanak haza, ahogy tudnak. Calina meg Nuarád még egész jól ellenne a szellemekkel meg a Koronásokkal, és valami azt súgja, Valian is elboldogulna a Karvalyok táborában, még ha közben illene is vigyáznia Athiára, akinek a szüzessége nyilván felkeltené Reynir érdeklődését… De el tudjátok képzelni, mennyire egymás idegeire menne Mortua és Zurvan, miközben óriási Ráha-madarak köröznek a fejük felett? 😀 😀 😀

Majd elfelejtettem: bekértek ám!

A szokásos szombati bejegyzésben olvasható az Aranymosás honlapján:

Bekérve:

Hajnal Anna

A démon és a papnő

A Jana Robins-ügy

Más állapotok”

Értékelés az elkövetkező két hét folyamán várható, a könyvhét megnyújtja egy picit a várakozást. Azt hiszem, sikerült egy roppant fellengzős idézettel útnak indítanom a dépét, Jobbágy Károlytól való, én annak idején szintén ezt kaptam útravalóul az alsós tanító nénimtől. (Kaffka Margit Hangyabolyával együtt. Jaj, de sokszor elolvastam! De a mákos süti rossz volt, sírva ettük meg, szeretetből^^) A cikk alatt, a facebook kommentsávban megtaláljátok (ha még valaki nem ismerne polgári valómban, annak se lesz nehéz megtalálnia), ide nem vágnám be még egyszer.

Szóval két hét a világ. Aztán meglátjuk. Ha pozitív, akkor tovább a második lektorhoz, ha negatív, azt meg már ismerjük. Akkor jövőre (vagy két év múlva, ha nem lennék kész) betámadok Karvalyékkal. (Team Shastor, hol vagytok? Zurvan nagyon elhúzott ám!^^) Félni nem kell, úgyse hagyom abba, izgulni meg szabad, csak nem érdemes (de én is fogok). Köszönöm ám mindenkinek a támogatást!

Margó néninek pedig tartozom azzal, hogy hozzátegyem, az összes többi süti mennyei volt, amit a négy év alatt csinált nekünk, és gyanítom, felnőtt fejjel a mákos is ízlene. (Különben is a meghatottságtól sírtunk, nem azért, mert meg kellett enni.) Utólag bele se merek gondolni, mennyi munkájába (és pénzébe) kerülhettek azok az év végi lakomázások. És ő volt az első, aki azt mondta, író leszek, szóval ha egyszer valóra válik, majd őt tessék hibáztatni!

Karvalyokról, Aranymosásról és egyebekről nemcsak karvalyozóknak

Akárhonnan nézem is, elértem és meghaladtam a harmincadik oldalt karvalykáimmal. Persze, másfél hónap alatt ez kifejezetten sovány teljesítmény tőlem, de ha belevesszük az egyenletbe a négy hónapos kicsi nőt, aki bőségesen ellát teendővel meg szeretgetnivalóval, akkor máris nem olyan rémes a helyzet. (Meg azért csak megírtam közben a TAI-t is, bár az sem lett egy Bűn és bűnhődés.) Viszont mostanra olyan szinten belefolytam a történetbe, hogy talán érdemes írni róla egy kicsit.
Ha egy szóval akarnám összefoglalni, akkor: eufória. Eufória azért, mert beszippantott a világ, elsodortak a szereplők, mert élvezettel kérdezek és kutatok, hogy a valósághoz minél hűbb maradhassak, legyen szó mérgeskígyókról vagy mentális defektusokról. Eufória azért, mert nem a dépé. Furán hangozhat ez, hiszen az utóbbi éveket Mortuáékkal kalandoztam végig, de talán pont ezért jó, hogy kiszakadtam belőle. (Azért persze idővel a Koronát megírom majd, vannak hozzá új ötleteim, meg változott a perspektíva is, hála Iso tanácsainak.) Eufória, mert végre nem valami ezeréves vackot toldozok-foldozok, hanem újat csinálok, jelenlegi képességeim szerint, amik ugyan nem túl számosak, de azért csak haladtak előre a dépé óta. És eufória, mert végre nem házi feladatra vagy uram bocsá, regénypályázatra írok, hanem csak úgy, mert jólesik. (Bár ha elkészülök jövő Aranymosásig, nyilván beadom majd, de nem emiatt csinálom.)
Viszont ezzel a szavazgatósdival kicsit tökön szúrtam magam. Nem számítottam rá, hogy lesznek olyan kötődéseim, fordulataim, ahol nem szívesen adom majd ki a kezemből a döntést. Ilyen például (igyekszem szpojlermentesen fogalmazni) Calina leendő love interestje, egy későbbi sérülés elszenvedője és még néhány nagyobb horderejű dolog, többek között a végkifejlet. Persze attól még ti döntötök, nem én, és ha nagyon nem a szám íze szerint alakulnak a dolgok, legfeljebb majd átíráskor változtatok rajtuk. Mert átírás kelleni fog, az már most látszik, megint nagyon feltöltésre írok, és ezt egészében az ív bánja. De egyelőre nem látok orvosolhatatlan problémát, illetve nem sietek belekapkodni – majd ha elkészülök, az meg remélhetőleg pár hónap kérdése csupán. Lendület, elszántság van, csak az idő hiányzik olykor. De annyit semmiképp nem szánok rá, mint anno a dépére. (A folytatás lehetőségét ellenben meghagyom magamnak. Látnék benne perspektívát, nagyon is.)
Időnként megkapom a kérdést, hogy van-e összefüggés a két történet között, és olyankor zavarba jövök. Ugyanis van, de olyan minimális, és egyelőre annyira nincs jelentősége, mintha nem lenne. Dióhéjban annyi, hogy valaki, akit majd későbbi élete során fog megismerni Mortua és Valian, egyszer leküldni az embereit snaukát fogni Shastorék világára. (Kinek mond valamit Urek és a mágia elleni szérum? :D)
És ha már dépé, akkor Aranymosás is. Egyelőre nincsenek fejlemények, a lektorok másfelé kalandoznak. De az a vicc, hogy nem is bánom, ha minél később kerítenek rám sort. Akár pozitív, akár negatív lektori lesz belőle, jelenleg nem akarok vele foglalkozni. Tavaly végiggörcsöltem az aranymosós hónapokat, idén nem vagyok hajlandó. Ezért álltam le a kritikaírással is: túl sok időt, túl sok energiát vesz el, ráadásul a szerzők nagy része cseszik reagálni. Az ismerősökét még követem, és van néhány történet, aminek nagyon drukkolok, de a mindennapjaimból inkább kiszorítom az egész felhajtást. Megint rájöttem, hogy a kiadás sokadlagos számomra. (Ráadásul ha a dépé elbukik, legalább nem kell még egyszer megszerkesztenem, vihí!) Azért persze örülnék, ha megjelenne, no, éppen csak megvárom, hogy odaérjünk ehhez a hídhoz.
Jelenleg ilyesmik kavarognak bennem. Személyes kedvencem még nincs igazán, vacillálok Shastor és Zurvan között, de már most akármelyiküket elcserélném Loghorra/Astóra. Meg persze szeretem fura gyerekemet, Reynirt is. Jókat vigyorgok, amikor olvasom róla a változó véleményeket. Apropó, szeretnétek valakiről százkérdésest olvasni, vagy hagyjam a fenébe, és haladjunk a sztorival? 😀
A végére még egy technikai apróság: ez a hülye blogspot megint kajálja a szavazatokat, első este már tizenhat volt, most kettő van. Ha nem adja vissza őket a kis görény (néha vissza szokta), akkor a következő fordulóban az új kérdés mellett ezt is újraszavazzuk a múltkori külsős szavazógéppel, jó?
Meg persze olvassatok is, és nyugodtan szóljatok, ha valami nem tetszett. Abból tanulok, tudjátok. 😉