Könyvheti élménydömping 2016, avagy miért ne szívasd a Vizek Urát

A rövid verzió: igen, megáztunk. Bitangul. Imádtam.

A hosszabb, türelmeseknek (annyira azért ez se lesz hosszú, húsz perc múlva el kell indulnom itthonról):

Negyedik éve járok könyvhétre, bár azt hittem, ez még csak a harmadik volt, de sehogy nem akart összeadódni, szóval leszámoltam. Először még dobogó szívű kívülállóként mentem, egy egészen friss pozitív lektorival (második Aranymosás, A démon és a papnő) a zsebemben, és reménykedtem is, meg nem is, hogy egyszer majd szervesebb része leszek a kavalkádnak. Tavalyelőtt, leendő elsőkönyvesként kicsit a két világ határáról pillantgattam körül, míg tavaly (mennyit fordul egy-egy év alatt a világ) immár rutinosan dedikáltam a hőségben. Bizonyos szempontból az idei kör is első alkalomnak bizonyult: ez volt az első olyan könyvhetem, ahol nemcsak szerzőként, hanem szerkesztőként is megfordultam.

Jó előre poénkodtunk rajta, vajon Vrudla, a Nap vagy Calamo, a Vizek Ura lesz az esemény fővédnöke – nos, mindketten tiszteletüket tették. A sort Vrudla kezdte: fényes délben, a Delta Vision standja előtt (ezen a felületen talán még nem hangzott el, de igen, civilben a DV gárdáját erősítem szerkesztői minőségben) vártuk a lelkes olvasókat Varga Csaba Béla kollégával (akinek Féregszív-sorozata kötelező olvasmány, de tényleg). Csabát amellett, hogy igen kedvelem, roppant nagyra is tartom, így két aláírás között minden alkalmat megragadtunk a beszélgetésre, valamint volt kedves bemutatni a családjának (utólag is köszönöm a felajánlott fagyit, legközelebb sort kerítünk rá), illetve a török nagykövetnek(!) is. Szeretett Vrudlám némi féltékenységgel figyelte az eseményeket, kivált, amikor megérkezett J. Goldenlane is, és mellénk zuttyant, mi több, az első dedikálását A Tollal hajtotta végre – szóval a nyakam rendesen leégett, bár akkor hirtelen nem is éreztem.

konyvhet 2016 009
J. Goldenlane és Varga Csaba Béla társaságában (fővédnök: Vrudla)

Időközben felbukkantak az első, még amatőr korszakomból ismerős arcok is – Zoey, Limo, örültem nektek -, megérkezett Gaura Ágnes, mi pedig Csabával átadtuk a terepet a kollegináknak. Volt még egy órám a saját dedikálásomig, de roppant gyorsan el is telt, hála Kozma Rékának (akit nemcsak azért szeretünk, mert piszok jó szerkesztő, hanem a remek blogjáért is), akinek ünnepélyesen megígérem, hogy legközelebb hagyni fogom szóhoz jutni. Mire kidugtuk az orrunkat a Deák téri Mekiből, már Calamo volt az úr: igaz, akkor még csak csepergett, de már látszott, hogy lesz ez még így se.

Idén végre hármasban dedikálhattunk Rácz-Stefán Tiborral és Laura Arkaniannal, akik rögtön kérdezték is, mit művelek én ezzel a szegény Vizek Urával, és mennyire kell félni a bosszújától. Calamo megfelelt helyettem: húsz perce dedikálhattunk talán, amikor leszakadt az ég. Addig még csak-csak sikerült a napernyő védelmében aláírni az elém tolt démonokat, papnőket (immár második kiadásúakat is!) és karvalyokat, mi több, két szépséges TEAM LOGHOR pólót is. Befutott Móni is, akinek Mortua és Halwena gyönyörűséges képét köszönhetjük (hülye ez a helyesírás-ellenőrző, Mortua nevét aláhúzza, Halwenáét nem), és hozta magával az égi áldást: pillanatok alatt áztunk rommá, könyvjelzőstül, mindenestül. Szerencsére készültem esernyővel, Lora pedig esőkabáttal, így leginkább röhörésztünk, miközben menteni próbáltuk a menthetőt. Érkezett még kitartó olvasó az áldás nagyjának elvonultával is, így kipróbálhattam a levegőben dedikálást is (az asztal nem úszta meg, napernyő ide vagy oda), aztán összeálltunk közös képre a Team Loghorral, köszönöm, hogy megvártatok, lányok, remélem, legközelebb is találkozunk!

tlgh
Ázott hajjal a Team Loghor társaságában (fővédnök: Calamo)

Hátravolt még egy szerkesztői jelenés, Forgács Róbert Na de kérem, Tanár úr!-ja tisztes olvasótábort vonzott, egy Karvalyt még itt is sikerült dedikálnom, az est további részében pedig (egy, a Fumax standjánál gyorsan felhajtott pálinka után) Gaura és Goldenlane kolléganőkkel vitattuk meg éjszakába nyúlóan az élet (főként az írás és a gyereknevelés) nagy kérdéseit. Óvatos duhajok voltunk, éjfélre haza is érkeztem, és akkor azért már kezdtem érezni a nyakamat. De minden jó, ha vége jó: a megfázás elkerült, az olvasók nem kerültek el, szóval jövőre ugyanitt. Vrudlám, Calamóm, veletek pedig még számolunk!