Ötlettől a kiadóig, avagy miből lesz a kézirat

A tavasszal adtam hírt arról, hogy egy új kéziraton dolgozom Napsötét (munka?)címmel. Nem telt bele két hónap, hogy jelezzem, a végére értem, mostanában pedig ismét olyasmikről posztolok, hogy csinálom, haladok – de mivel, ha elvileg egyszer már befejeztem? Gyors bekukkantó a kulisszák mögé, avagy hogyan lesz az ötletből kézirat, a kéziratból pedig regény a házam táján. 🙂

Így a harmadik (remélem) regényemnél talán már elmondhatom, hogy van egy kialakult munkamódszerem. A továbbiakban A démon és a papnővel, a Karvalyszárnyonnal és a Napsötéttel is példálózni fogok, mert jó néhány hasonló momentum akad a keletkezésük körülményeiben.

Talán a legszembetűnőbb, hogy amikor belevágtam, egyik regény esetében sem tudtam, mi sül majd ki belőle a végén. Volt egy alapom:

  • a dépé esetében Mortua és (egy akkoriban még sokkal agresszívebb) Valian karaktere, illetve néhány párbeszédfoszlány kettejük között, amelyekből a végleges regényben azt hiszem, konkrétan nulla darab szerepel, és amelyek nagyrészt a Neverwinter Nights: Hordes of the Underdark játékban Valen Shadowbreath karakterével folytatható beszélgetésekből gyökereztek;
  • karvalyéknál egy „mi lenne, ha” szituáció – dobjunk be egy nemeslányt egy csapat marcona, de az átlagnál azért fegyelmezettebb zsoldos közé, és nézzük, mit kezd magával/mit kezdenek vele;
  • a Napsötétnél pedig egy véletlenül a szemem elé kerülő kép indította el a gondolataimat, ebből nőtt ki Vrudla karaktere, szerelme és párkapcsolati dinamikája Agrodéval, illetve a kettős kérdés, hogy vajon hogyan néz ki a világ, ha a gonoszt nem sikerül megállítani, illetve hogyan működik, egyáltalán működhet-e hosszútávon egy szerelmi kapcsolat gonoszéknál.

Vrudla
Vrudla – Rusvai Móni alkotása

Mortuáék esetében ezeket a meglévő foszlányokat igyekeztem egybefüggő szöveggé kapcsolni, míg Calináékat és Vrudláékat teljesen nulláról kezdtem. A Karvalyszárnyon nyitómondata („A csatamágus az éj közepén robbantotta be a várfalat.”) már a legelső verzióban is így hangzott, a Napsötété a komplett nyitójelenettel együtt landolt a kukában, amikor már jobban láttam, mit is akarok kezdeni ezzel a történettel (de sebaj, azóta van új, szebb és jobb, facebookon már posztoltam is). Persze ez nem jelent teljes vakrepülést. Általában azt mondhatom, van egy elképzelésem az irányról, amerre tartok, adott esetben a végkifejletről is (ami Mortuáéknál végül teljesen más lett, Calináéknál nagyjából a regény harmadánál vált világossá, Agrodé és Vrudla pedig igen korán kikérte magának az eredeti terveimet), de hosszútávra inkább nagy vonalakban gondolkodom. Lefordítva ez annyit tesz, hogy az aktuális jelenet, amit írok, teljes részletességgel él bennem, az elkövetkező néhány kisebb-nagyobb kérdőjelekkel, de szintén megvan (szoktam vezetni egy külön jegyzetelős dokumentumot, ami folyamatosan módosul), és ahogy távolodunk, úgy egyre inkább csak a főbb pontok, körvonalak látszanak – így adott esetben rugalmasan tudok változtatni, másfelé fordulni, nem ragaszkodom görcsösen egy olyan végkifejlethez, amihez esetleg nem vezet út. (Érdekességképp: a félkész Snaukaszív kéziratban eredendően Senkiföldi Tryster csak egy random név lett volna, különösebb szerep nélkül, ehhez képest a regény egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát. Nagyon sok ponton borult miatta az eredeti tervem, de üsse kő, Tryster jó arc, jobbá fogja tenni a regényt.) Aztán ahogy haladok, úgy tisztulnak, tisztázódnak fokozatosan a dolgok, míg végül kiteszem a pontot az utolsó mondat végén – de ekkor még nem a kézirattal vagyok készen, hanem csak annak az első, még sok alakítást igénylő változatával. (Az angol szakirodalom ezt nevezi first draftnak.)

A first draftra pedig rá kell pihenni. Nem elsősorban azért, mert egy regény megírása mégiscsak nagy meló, hanem leginkább mert nem árt eltávolodni a kézirattól ahhoz, hogy egy-másfél-két hónappal később (amennyit az aktuális szöveg igényel: a Karvalyszárnyonnál ez megvolt fél év is, a Napsötét beérte hat héttel) az ember észrevegye benne a hibákat, vagy legalább nagyrészüket. És ezen a ponton hibák alatt még nem a szóismétléseket, nyelvhelyességet, igeidő-egyeztetést vagy hasonlókat kell érteni, hanem az alapvető változtatnivalókat – ha a szereplő valahol nem úgy viselkedik, ahogy az egyéniségéből következne, ha kihagytam egy fontos infómorzsát, ha félresiklanak a motivációk, ha egész egyszerűen menet közben tűnt fel egy olyan átívelő motívum, amit be kell dolgozni az elejébe is visszamenőleg – ezer és ezer ilyen akadhat. Hogy mást ne mondjak, a Karvalyszárnyonban például Shastorból hosszan egyáltalán nem terveztem nézőpontkaraktert csinálni, később úgy gondoltam, csak kiegészítő jelleggel fűzök be egy-egy jelenetet az ő szemszögéből, aztán a végére kiderült, hogy sokkal jobban működik a regény, ha egyszer az ő, egyszer pedig Calina fejéből kukucskálunk kifelé. Kisebb horderejű példa A démon és a papnőből Sharduk, akiről leírtam, hogy „De hát béna a lába!”, majd vagy húsz oldallal később rájöttem, hogy ez így nem egészen stimmel egy olyan világban, ahol a szellemek a legkisebb náthát is rutinból meggyógyítják. Az, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet nyomorék egy pap, végül is azt hiszem, elég jól sült el, de elsőre bizony csúf logikai bukfenc volt. Az is előfordul, hogy bizonyos jelenetek utólag feleslegesnek bizonyulnak, másokról pedig csak átolvasáskor látszik, hogy nem ártott volna jobban kifejteni – ez volt a helyzet Vrudla és a szivárvány esetében is, már most látszik, hogy vétek lett volna kihagyni az adott részt, amiről a first draftban csak itt-ott esik néhány szavas említés (de azóta már megírtam).

kép
Ilyen érzés a first draftot írni – és szerkeszteni. (Egyébként tényleg.)

Több szem többet lát – régi közhely, de nagyon igaz. Sokan tudjátok, hogy magát a publikálást én még amatőr oldalakon kezdtem, és bizony sok nyűgre nyitották rá a szememet az olvasói visszajelzések. A tesztolvasás így kiemelt szerepet kap a kézirataim esetében. A Napsötét első verziójáról is megérkeztek már a benyomások, és bizony volt köztük olyan is, ami alapvető, koncepciószintű kérdéseket vetett fel. Bízom benne, hogy megtaláltam rájuk a válaszokat – mindenesetre átírás után újabb tesztolvasói kör következik majd, részben olyanok bevonásával, akik látták a first draftot is, részint teljesen szűz szemű, friss olvasókéval. Egyik csapatnak sem tudok elég hálás lenni, ahogyan azoknak sem, akik a Karvalyszárnyon first draftjának olvasása közben vetették fel, hogy „Te, ugye vágod, hogy Arinka Mary Sue*?”, vagy jelezték, hogy Calinára bőven ráférne több egyéniség és aktivitás, mert aktuálisan egy kézbesítendő csomag határozottságát és cselekvőkészségét mutatja (a problémákat második körben orvosoltam, de nem állítom, hogy nem izzadtam vért vele itt-ott). (Miért a női szereplőimmel gyűlik meg mindig a bajom, miééééééééért?)

A Napsötét esetében most járok az átírásnak nagyjából felénél – picivel előtte, de most következik majd néhány olyan jelenet, amit nem nagyon kell bolygatni, szóval a kettes csapat lassan felkészül. 🙂 Ha ők nem találnak ordító hibákat, akkor jöhet a stilisztikai és egyéb apróságok eldolgozása, majd a nagy levegővétel és a kézirat kiadóba küldése – ha viszont szükség lesz további javításokra, akkor a harmadik kör (third draft) következik. Nem igazán szoktak határidők, ideális megjelenési dátumok lebegni a szemem előtt: számomra mindig az a prioritás, hogy amit kiadok a kezemből, a tőlem telhető legjobb legyen – már azelőtt is, hogy szerkesztőkézre kerülne. Egy biztos: továbbra is igyekszem hírt adni nektek arról, aktuálisan épp hogy állunk, aztán pedig reményeim szerint majd arról is, hol tartanak mindezek a folyamatok a Snaukaszív esetében. 😉

* http://boncnok.blogspot.hu/2014/03/a-mary-sue-karakter.html