Az író mint elitista hároméves, avagy már megint Tolkien-napon jártam

elso
fotó: Vicky Rosen

Van az évnek egy napja, amikor a felelősségteljes felnőtt Kae Westából (lásd még: író, szerkesztő, feleség és családanya) előbújik az áhítatos gyerek (meg egy kicsit a Mortua jellegű hebrencs, de azt igyekszem visszafogni). Van egy nap az év elején, ami emberileg és szakmailag, tudásban és lelkiekben is mindig hozzám tesz egy kicsit. Van ez a nap, ahol mindig civilben járok, és olyanok vesznek körül (ismeretlenek is, de mindig akadnak barátok, ismerősök is), akik ugyanazt szeretik, amit én – van ez a rendezvény, minden év első szombatján, ahol immár zsinórban harmadszor vettem részt, és nagy dolognak kell ahhoz történnie, hogy ne legyek ott jövőre is.

Hétvégén a Magyar Tolkien Társaság 2018-as Tolkien-napján jártam, és ezúttal talán még jobban felpörgetett, mint eddig bármikor. (Pedig született már itt korábban sztoriötletem egy ötkötetes regényfolyamhoz, amit sosem lesz időm/elszántságom megírni…)

Tolkien és én

 Anno, amikor édesanyám (alighanem túl korán) a kezembe adta, megvallom, én bizony befürödtem A Gyűrűk Urával: elkezdtem a legelején, a hobbitok osztályozásával, és egy (pipa)füst alatt le is tettem. Persze később adtam egy esélyt Bilbó születésnapjának, abból pedig életre szóló egymásra találás lett. Még a szakdolgozatomban is A Gyűrűk Ura versbetéteinek magyar és német nyelvű fordítását vetettem össze egymással és az angol eredetikkel, és bárki, bárhol, bármiért kérdezzen is rá, mi a kedvenc könyvem, a válasz mindig evidensen A Szilmarilok szokott lenni. Részben a metálzenére is azért kaptam rá, mert a Cross Borns középföldés metáloperája után a kezembe került a Blind Guardian Nightfall in Middle-Earth albuma (bár ez valószínűleg csak felgyorsított egy óhatatlan folyamatot).

Ez az egész kötődés persze legutóbb és legintenzívebben a Napsötét megírásakor (és megírásában) teljesedett ki, hiszen egyrészt már magát a főszereplő Vrudlát is egy orosz grafikus Sauron-fanartjai ihlették, másrészt vállaltan abból az alapfeltevésből indultam ki, hogy „Melkort és később Sauront végül mindig bucira verték. Mi lett volna, ha nem sikerül, ha tényleg, tényleg-tényleg a gonosz győz, és az összes vala jól megszívja?”

Magának a regénynek értelemszerűen már semmi köze se Tolkienhez, se A Szilmarilokhoz, de ezt ennyivel a megjelenés után remélhetőleg nem kell bizonygatnom. Ilyen előzmények mellett viszont gondolom, azt is feleslegesen ragoznám, miért érzem jól magam egy olyan társaságban, ahol az ember nem tűnik elitista gyökérnek, csak mert fel tudja sorolni Fëanor fiait.

Ez a nap más, mint a többi

nazg
idén sem mondtam le az Egy Gyűrűről

Középfölde tematikájú vásár (ahol az évek során én is jó néhány dolgot beszereztem a móriakapujás/zsáklakos vászontáskától az Egy Gyűrűig) (ami miatt abban és a következő évben is lelkesen inzultáltak a nazgúlnak öltözött résztvevők), társasjátékok, gyerekrészleg (mindig megfogadom, hogy legközelebb a családot is hozom), abszolút baráti árú büfé, ahol a kávét ork vérként adják, és mindig szerepel a tételek között második reggeli; tünde hajfonás és ork arcfestés, fegyverkiállítás meg ami még szem-szájnak ingere – az is talál magának bőséges elfoglaltságot, aki nem vagy csak részben akarja előadásokon tölteni a napját.

Merthogy előadások aztán vannak szép számmal, magas színvonalon, a lehetőségekhez képest úgy igazítva, hogy azok is élvezni tudják őket, akik csak a filmeket látták, de azok is, akik betéve tudják A Szilmarilokat. Nekem két okból is heppem, hogy beüljek, ahányra csak lehet (idén a tíztől ötig tartó idősávban csak azért tartottam egy óra szünetet, mert az egy időben zajló előadások közül mindkettőt hallottam már korábbi évben/években, és valamikor enni is kell): egyrészt nem hagynám ki az alkalmat, hogy csiszoljak a középföldi tudományomon (még mindig bőségesen van mit), másrészt pedig piszkosul inspirálóak.

(Azt nem is mondom, hogy miután tavalyelőtt meghallgattam egy rendkívül szórakoztató előadást Sauron többszörösen derékba tört életpályájáról (és a Napsötét ötlete még a fasorban sem volt), majd tavaly, immár a kész regénnyel a hátam mögött újra beültem rá (jó volt, na), roppant mókás volt fel-felfedezni a Vrudlát megihlető képeket a kivetítőn (és megnyugodni, hogy lám, egyéniségüket nézve még véletlenül se hasonlítanak egymáshoz).)

orc
hölgykoszorú ork harcossal (itt jobban látszik: igen, most épp fehérre van festve a hajam)

Gondolatébresztés tekintetében idén „A féltündék halálos dilemmája – döntés Ilúvatar ajándékáról” előadás járt élen, jegyzeteim nagyobbik része ekkor született, de sikerült lefuttatnom egy gyors gondolatkísérletet egy potenciálisan csak félorkok lakta falu alapításával kapcsolatban az orkok hétköznapjairól szóló fejtágítás alatt, és Mortua is eszembe jutott egy esetleges jövőbeli szerepvállalás kapcsán (nem a félork faluban).

Viszont ha már orkok: ugyan két előadás közt többnyire csak loholtunk egyik teremből a másikba, vagy épp mosdóba, azért igyekeztünk megörökíteni is a napot és annak egyik fénypontját, a rokonszenves ork úriembert, akinek ezúton is köszönjük, hogy végül egyikünket sem falta fel. (Mi viszont ettünk fehér kezes sütit, legalábbis én – innen is üdv a készítőnek a kreatív ötletért.)

bufe
büfékoszt 🙂

Utózönge

 Még jegyzetelek – bogozgatom a felfirkálásaimat, és gépre viszem őket –, és már most látom, mekkora új (és ezúttal tényleg belakásra váró) térségek nyíltak előttem. Abban eddig is biztos voltam, hogy jövőre is menni fogok (talán próbálom majd úgy igazítani, hogy minden mást is legyen időm kipróbálni, mert most végig előadásokon stréberkedtem, azt az egy bliccelést pedig a büfében töltöttük írással-fordítással-szerkesztéssel kapcsolatos kérdéseket és különböző zsánerirodalmi szereplőket boncolgatva), vagyis a többi dolgot csak kutyafuttában tudtuk megtekinteni.

Viszont addig is elszántam magam arra, ami után minden évben vérzik a szívem, ha szóba kerül: kiszorítom rá az időt, és idén visszaülök az iskolapadba, legalábbis a „J.R.R. Tolkien – Egy XX. századi mitológia” címet viselő egyetemi kurzus erejéig. Valamilyen formában arról is beszámolok majd (írós vonatkozásai egész biztosan lesznek), úgyis megfogadtam, hogy idén nem hagyom úgy a sorsára szegény blogot, mint ahogyan tavaly sikerült. Vagy gyertek ti is, és majd kitárgyaljuk ott, élőben.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s