Visszapislogó

Megint elszaladt egy év, és tényleg úgy is érzem, hogy repült… Méghozzá Karvalyszárnyon, de erre majd mindjárt rátérek. 🙂 Ha már tavaly írtam évösszegzést így mindennek a végére, csinálok egyet most is, bár ez azt hiszem, rövidebb lesz.

Hárompólusú év volt, azt hiszem, mert idén sajnos az írósuliból az én csoportomnak (ahogy egymás közt hívjuk, az első fészekaljnak) nem jutott – de jövő héttől elvileg toljuk a párbeszéd kurzust. Remélem, lesz olyan jó, mint a leírás volt, bár a léc roppant magas. A pólusok pedig, amikre az évem épült: karvalyék, az Aranymosás – és persze mindenekelőtt az a pöttöm pici lány, aki háromhetesen lépte át a 2013-as év küszöbét, és lám, most már egyéves nagy nőként fog áttrappolni 2014-be, felszerelkezve a világ legjobb apjával és bátyjával (akik nem mellesleg a világ legjobb férje és fia címet is bitorolják). Persze, az év második felét elvitték a betegségek, reméljük, jövőre elkerülnek. Most is kehes itthon mindenki. De maradjunk csak az írós témáknál. 🙂

Karvalyékról tudjátok a lényeget: hogy dépét kipihenő szájdprojektnek indultak, mégis rendes nagyregénnyé nőtték ki magukat.  Hogy a szívemhez nőttek, a markukba zártak, nem eresztenek azóta sem – főleg ugye zord-mogorva, makacs kapitányom. Tudjátok, hogy jön a folytatás, a Snaukaszív, bár összcsaládi betegségeink miatt nem haladtam úgy vele, ahogyan szerettem volna, de sebaj, mindjárt belevetem magam január örömére. És páran talán arra is emlékeztek, hogy tervben van a harmadik rész a pikáns páros, Arinka és Vare narrációjával. (Calina, szegény, kimaradt az interjúalanyok közül – készül, csak nem értem a végére -, de cserébe jól összeátkoztam Shastorral – amit végül annyira egyikük sem bánt. :P)

Az Aranymosásról megint nem kell sokat mondanom. Velem rágtátok újra a javított kéziratot, velem izgultatok az első, pozitív és főleg a második, e-bookra ajánló lektori idején, meg persze az aztán következő hosszú csendben is, amíg a döntésre vártunk. Itt voltatok, amikor kiderült, hogy országos terjesztés meg rendes, nagy példányszám lesz belőle, vagyis valóra vált a merész álom: kiadott szerző leszek, az amatőr helyett a kezdő ligába avanzsálva. Köszönöm mindenkinek, akinek így vagy úgy része volt benne, nagyon izgatottan várom a szerkesztést, a borítótervezést – és hajaj, még egy rendes írói névre is szükségem lesz, bár az fix, hogy Kae maradok, csak legyen hozzá egy rendes vezetéknév is. 😀

Volt aztán egy belekapásom a NaNoWriMóba is – koncepcióváltásnak köszönhetően ebben nem jutottam addig, amíg szerettem volna, de így is összebarátkoztam egy leendő új főhőssel, Nuaráddal, aki az Esszurán Birodalom fiatal uralkodója, és a történet kezdetén veszíti el legendás szerencséjét, ami fogantatásától kísérte. Régi betegségem köszöntött be: kisregényt akartam írni róla, de rájöttem, hogy ő meg a köré épült világ is inkább normál terjedelmet szeretne, szóval jelen formájában inkább félbehagytam. Idővel többet is mesélek majd róla meg a lányról, aki a megszólalásig hasonlít Nuarád menyasszonyára, illetve harmadik társukról, aki sokban emlékeztet majd a koronás Démorenre. (És ha már Moren, a Korona sorsa még függőben, de mivel nem tudok Dyrée nélkül élni, egyszer úgyis megírom. :D)

És bár az írósuli 2014-re csúszott, azért nem maradtam tanulnivaló nélkül. Az év egyik legnagyobb élménye volt a Future of Storytelling MOOC, olvasmányaim közül pedig Ansen Dibell Plotja, amelyből rengeteget tanultam a dramaturgiáról (köztünk szólva, rám is fért). Néhány honlapon is remek dolgokat találtam: a megújult boncnokon, a tvtropes.org-on, egyik-másik világteremtéssel foglalkozó angol szájton és a barátok-írótársak blogjain, amelyeket még mindig megtaláltok a legördülő menüben (tipp: bal oldalt fent a három vízszintes csíkra kell nyomni, és rendesen görgetni lefelé – de elvileg az is működik, ha simán kattintotok a bal oldali narancssárga sávra). Továbbra is hiszek abban, hogy az írásnak csak folyamatos fejlődés mellett van értelme, szóval hajrá, tanuljatok, képezzétek magatokat, tele a net anyagokkal – mellette pedig bétáztassatok, bétázzatok, olvassátok egymást is, mert ez az út visz felfelé.

Köszönettel megint számtalan embernek tartozom. Jimnek és a többieknek (tudjátok, kik vagytok <3), akik iszonyú sok észrevétellel és tanáccsal segítettétek karvalyékat, az SFmag stábjának, akik idén is tanácsaikkal halmoztak el bennünket a III. fantasztikus kéziratok éjszakáján, mindazoknak, akik ismerve vagy ismeretlenül végigdrukkolták értem-értünk az Aranymosást, és persze mindenkinek, aki most ezt a bejegyzést olvassa. Kívánok mindannyiótoknak írásban-olvasásban gazdag, nagyon szép 2014-et! Odaát találkozunk!

Reklámok

Visszapislogó” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Klauka

    Így, az Újév hajnalán csak annyit mondhatok: mögötted is sűrű év áll. Sok sikert a következőhöz is! 🙂

  2. Nocy

    Drága Kae!

    Jövőre is legalább ilyen jó évet zárj, azt kívánom, sőt, még jobbat (főként több egészséggel). Úristen, jövőre már kiadott könyvvel a hátad mögött írhatod ezt a bejegyzést!!!!! :))) ❤

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s