The beginning of a beautiful friendship

Koronásaim tudják, a nagyvilággal pedig jelen posztban szeretném megosztani: nem egyszerű úgy írni, vagy éppenséggel átdolgozni egy történetet, ha az ember nincs jóban a főhősével. Márpedig meg kell vallanom, az utóbbi hónapokban-években igencsak hadilábon álltam Valiannal. Pontosabban a dépés Valiannal: a huszon-ő-se-tudja-hány éves útkeresővel, aki mostoha körülmények közül jön, harcol a nem emberi vérével, és próbál beintegrálódni a társadalomba. Az a Valian, akit én úgy igazán szerettem, negyvenes éveiben járó, köztiszteletben álló férfi, szerető férj és apa, tábornok, barát és mentor. Az a Valian addigra már bőven megbékélt a világgal meg benne saját magával, bár azért nem lehetetlen zavarba hozni.
Dépében ehelyett kaptam (magamtól) egy feleannyi idős nyikhajt, aki időnként irreális dühkitörésekbe lovalta magát (mégiscsak démon, na), máskor szűzlányosan pironkodott vagy épp páratlanul fejlett empátiáról tett tanúbizonyságot. Nem is voltunk jóban. A dolog egyértelműen az én hibám, én nem találtam meg őt, illetve (bármilyen gáz is) egy idő után nem is kerestem. Loghor, Asto, Lyr, Sharduk, aztán Dyrée meg Liriék is annyival közelebb álltak hozzám… Újak voltak, izgalmasak, és sokkal jobban láttam őket, mint a tulajdonképpeni főhősömet. Nem tudom, mennyire sínylette ezt meg Valian – a mindenféle szavazásokat így is rendre nyerte, és úgy tűnt, szeretik az olvasók. Szeretitek. Örültem neki, és a magam részéről Loghorra koncentráltam – de ezt úgyis tudjátok.
Aztán jött az elszánás, hogy most pedig dépé nagygenerál. Csinálom, csinálom azóta is, csakhogy mielőtt belekezdtem volna, szembe kellett néznem a problémával, amit Valian személyisége jelentett. Szeretett bétám, Khim fogalmazta meg még régen, hogy számára azért nem hiteles Valian, mert kettéoszlik a személyisége: van belőle egy A verzió (a vadállat, akit rángatnak az ösztönei, és borrrrrzasztó dolgok rejlenek a múltjában), meg egy B (a szolid-szelíd engsztelő, aki folyton nyíg és pironkodik). Koronásaimmal sokat törtük a fejünket a nem nyilvános blogban, hogy hogyan is lehetne a két Valiant egymáshoz közelíteni; az ötletek végül kirajzoltak egy irányvonalat, én pedig belefogtam a Messiásba, hogy barátságot kössek azzal, aki Valian korábban volt – csak hogy lássam, mégis honnan kellett indulnia. Akkor hagytam (hangsúlyozottan csak egyelőre) félbe a történetet, amikor démonunk végre kirajzolódott a szemem előtt, és belevághattam a reformálásba.
De még ekkor is voltak kétségeim. Tudtam, hogy re-Valian sok ponton különbözni fog attól, akit ismertek, azt viszont nem sejtettem (és  csak a tesztolvasói véleményekre hagyatkozhattam e kérdésben), hogy mennyivel lesz esetleg kevésbé szerethető. Nem akartam Mr. Zárkózott, Marcona Gary Stut csinálni belőle, ahogyan (Koronásaim emlékezni fognak) azt sem szerettem volna, ha  vinnyogó Drizzt Do’Urden-klónná silányul, és úgy tűnt, sikeresen el is kerülöm mindkét végletet, de fogalmam sem volt, nem fosztom-e meg épp a valianságától. Mentem előre, amerre helyesnek tűnt, örültem a visszajelzéseknek – és jól bepánikoltam, amikor az első saját szemszögéhez értem.
Mégis itt volt a vízválasztó. Valianom magától értetődő természetességgel simult bele az eseményekbe. Mire a morammori halottkaszabolós részre értem, már tudtam, mi illik hozzá a korábbi gondolatai, érzései közül, és mi az, ami levágandó sallang – és ez arra mutatott, hogy eddig is jó irányt követtem. Végre.
De a legegyértelműbb jel nem az volt, hogy kezdett szinkronban cselekedni, illetve gondolkodni a múltjával, a jövőjével és az egyéniségével. Még csak nem is az, hogy már homlokráncolás nélkül el tudtam dönteni, jó-e egy adott reakciója, vagy kozmetikázásra szorul. Olyasmi történt, amire abszolút nem számítottam: elkezdtem élvezni a változásokat, és nem ráztam le magamról Valian gondolatát, ha felálltam a gép elől. Démonom észrevétlenül hozzám nőtt, én meg már nem vártam megváltásként azokat a részeket, ahol Loghor is felbukkan. Lett egy főhősöm, akit már nem kellett keresni, nem aggasztott, hogy vajon szerethető-e még, mert már éreztem, hogy az. Azon kaptam magam, hogy nem küszködünk egymással többé: ismerem, látom. És szeretem.
Jó érzés ám, ráadásul azóta sokkal gyorsabban haladok. Nem is árt, nem szeretnék most már életem végéig csak a dépével foglalkozni, amikor még vagy negyven történet itt van bennem (de lehet, hogy több is). Viszont öröm, hogy némelyikben ő is visszaköszön majd, míg máshol mások viszik majd a zászlót.

Summa summarum: tényleg nem egyszerű úgy írni, vagy éppenséggel átdolgozni egy történetet, ha az ember nincs jóban a főhősével. Ha viszont sikerül összebarátkozni, az mindent megér.

Reklámok

The beginning of a beautiful friendship” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Szia!Hát igen, az egyszer biztos, hogy félig kiismert főhőssel nem könnyű dolgozni (tapasztalat.:D). Örülök, hogy sikerült összebarátkoznotok. Ez azt jelenti, hogy gyakrabban jönnek majd a frissek?:P

  2. Halííí! Jaj, ez tök jó volt, hogy leírtad. 😀 És olvasóként érezni is, hogy jobban "összebarátkoztál" Valiannal. (És tök jó, hogy neked sikerült, nekem ha nincs meg egyből az összhang az adott karakterrel, ott bukta van… :/ Mondjuk én nem is próbáltam egyik sztorimat sem komolyabban átírni :D)

  3. Én a napokban álltam neki az egyik művem második átdolgozásának. Kábé a hajam tépem és elátkozom az egészet: hol itt szörnyülködök valami hibámon, hol ott szisszenek fel egy klisé láttán. Átkapcsolok hibavadász üzemmódba, csak egy idő után MINDEN kezd átcsúszni hibába és beáll a káosz, kétségbeesés.Valahogy nekem minden nagygenerálom ilyen hangulatban telik, mindegy mikor szedem elő a művemet, folyton eljátszom a delete gomb rituális lenyomásának gondolatával. Erre szokta a párom azt mondani, "megint elöntötte a sz*r az agyadat". És legtöbbször teljesen feleslegesen, mert ha a kezdeni agybajom lezajlik, képes vagyok úrrá lenni ezen a pánikon és érdemi munkát végezni.

  4. Szia:) Én Nem igazán értem miért kell komolyabban átírni, A démon, és papnőt? A "fiatal" Valian útkeresését lelki fejlődését azért viszonylag jól mutatta! Ez azért nem lélektani regény!:)

  5. Frissek gyakorisága abszolút Khimen múlik, na meg azon, hogy nálunk mikor kopogtat a gólya, de igen, elvileg most már rendesebben haladok. Meg azért a második felén kevesebb is a munka. De most az írósuli mellett úgyis ez a prioritás. :)))

  6. Szia, Nünü néni! 😀 Igen, ez most nagyon kikívánkozott. Én is azt hittem, bukta lesz – és tudod, ha egyszer sztárkölykös átírására adnád a fejed, rám számíthatsz, ha kell egy extra béta. 😉

  7. De valahol ez is jó, nem? Olyan szempontból, hogy a fejlődés jele. Bár persze az ember szükségképp elfogult magával mindkét irányba, csak irányítani kéne megtanulni, hogy mikor melyik kapcsolódjon be. (Úgy mondom, mintha tudnám, hogy kell…) Delete gombbal én is nagyon sokat szemeztem, főleg a nyitójelenetnél, de azt hiszem, most már én is az érdemi munka résznél járok. Kop-kop. 😀

  8. Szia! Szerintem beszéltük már, miért jó, ha az ember időnként átírja-szerkeszti magát. Útkeresés azért marad, csak a sallangokból tűnik el valamennyi. És persze, hogy nem lélektani, "csak" (Orson Scott Card terminológiájával élve) event story, nem is áll szándékomban átcsúszni lelkizősbe. Sőt, Valian pont hogy karakánabb, mint valaha. 😀

  9. A fejlődés tényleg jó szó az ilyesmire. Viszont mostanában kezdem felismerni, hogy némely régebben írt művemmel azért állok hadilábon, mert olyan zsánerben íródott, amiben ma már nem vagy ritkán alkotok. Nehéz visszaszuszakolnom magam egy olyan világba, amivel megváltozott a viszonyom. Ilyenkor eltöprengek, talán nem is kéne erőltetni.

  10. Most sikerült ezt a bejegyzésedet elolvasnom. És csak bőszen tudok itt bólogatni, hogy ez valóban így van. Amikor nem vagytok épp jóban a főhősöddel, akkor bizony nem lehet jót írni. Csak valami hasonlót. És nagyon örülök, hogy eljutottál ide Valiannal. Remélem, most egy nagyon kiegyensúlyozott karakterré tud majd válni. Bár én így is, eddig is imádtam!! (L) Ez nem is lesz másként, nálam még Loghor is (jaj, de Téged is nagyon szeretlek, Te Istenállat) elbújhat mellette, mert Valian, na ő VALIAN! 😀 Szóval érted 😀

  11. Én meg most látom, hogy itt jártál. 🙂 Hidd el, én is nagyon örülök, nagyon jó érzés, hogy megtaláltuk egymást. Azt hiszem, ezután még népszerűbb lesz, mint Istenállatunk, de na, róla meg nem tudja azt mindenki, amit mi, hm? 😀

  12. Sziaaa! Köszi előre is a felajánlást, bár… XD Nem hiszem, hogy valaha is megyek Aranymosásra égetni a Mazsit a tehetségtelenségemmel. XD

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s